Fejszével támadott egy német vonaton egy afgán férfi
Legalább huszonegy ember megsérült, amikor egy férfi baltával támad egy személyvonat utasaira a németországi Würzburg közelében. A bajor belügyminiszter tájékoztatása szerint az elkövető egy 17 éves afgán fiatal volt, aki a jelenlegi ismereteik szerint menekültként, kísérő nélkül érkezett Németországba. A fiatalembert lelőtték.
A német hírügynökség rendőrségi tájékoztatásra hivatkozva arról írt, hogy a támadó szúró- és vágófegyvereket használt. Három ember súlyosan, egy negyedik könnyebben megsebesült.
A bajor belügyminisztérium szóvivője azt közölte, hogy a támadót lelőtték a rendőrök.
A vonat Treuchtlingenből tartott Würzburgba.
Azonosították a német hatóságok a hétfő este egy vonat utasai ellen elkövetett támadás tettesét, a bajor belügyminiszter tájékoztatása szerint egy 17 éves afgán fiatalt, aki a jelenlegi ismereteik szerint menekültként, kísérő nélkül érkezett Németországba.
Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter az ARD német közszolgálati televízió Tagesthemen című esti műsorában azt mondta, lehetséges, hogy a három súlyos sebesült közül többnek az állapota életveszélyes.
Arra a kérdésre, hogy a támadás iszlamista indíttatású volt-e, Joachim Herrmann azt mondta, ezt még vizsgálják, de a tettes állítólag kiabált valamit. A bajor belügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint állítólag azt, hogy Allahu Akbar, vagyis Allah a leghatalmasabb.
Joachim Herrmann tájékoztatása szerint a fiatal férfi elmenekült a helyszínről, de egy közelben lévő különleges egység üldözőbe vette. Amikor a fiú nekik akart támadni, tüzet nyitottak rá, meghalt.
A rendőrség szemtanúk elmondása alapján úgy véli, magányos elkövetőről van szó – tette hozzá a tartományi belügyminiszter. A fiatal a szülei nélkül érkezett Németországba, Würzburg járásban, egy ochsenfurti létesítményben élt, majd egy családnál helyezték el.
Fotó: DPA
1 hozzászólás ehhez a cikkhez
Kis Pista
Nagyon helyes! Az összessel ezt kéne tenni, aki terroristát játszik !
Vallás ide, vallás oda – a vallás nevében nem lehet gyilkolászni szabadon és bűntetlenül. :-X