A politikai üzenet műfajában „maratoni hosszúságúnak” tekinthető videót juttatott el a dzsihadista Boko Haram az AFP hírügynökség nigériai irodájának. A felvételen Abubakar Shekau, a Boko Haram vezére beszél, miközben a háttérben tankok, páncélozott járművek és vagy tucatnyi állig felfegyverzett harcos látható. A Boko Haram eddig az ország északi felén tevékenykedett és ezt az országrészt szeretné „tiszta” iszlám állammá alakítani. Abubakar Shekau hausza nyelven, vagyis az északon használatos nyelven beszélve közölte: hamarosan megjelenünk délen is és lecsapunk a Niger folyó deltájában lévő olajlétesítményekre. Nigéria Afrika legnagyobb olajtermelője és exportálója, a gazdaság számára létfontosságúak az olajbevételek. Egyelőre nem tudni, mikor készült ez a videofelvétel. A Boko Haram legutóbbi véres akciójának dátuma azonban biztos: február 19-én az északkeleti országrészben a dzsihadisták megtámadták Bama városát. Legalább hatvan embert megöltek, sok középületet felgyújtottak. A videón egyébként a Boko Haram vezére ideológiai eszmefuttatásba is bocsátkozik, közli, hogy a nyugati típusú választásokon való részvétel halálos bűn. Egyúttal elismeri, hogy pár hete az ő emberei gyilkolták meg Adam Albanit a tekintélyes muzulmán vallási tisztségviselőt és hitoktatót, aki a választásokon való részvételre buzdította híveit.