Közösen a terror és drogkereskedelem ellen

 A Száhel-övezet országai két hetes hadgyakorlatot tartanak Nigerben.

 Február 19-én kezdődött és 14 napon át tart a Flintock fedőnevű nemzetközi hadgyakorlat idei kiadása. Mert ez a közös katonai akció már több éves hagyományokra tekint vissza. Idén is, mint a korábbi években, az északnyugat-afrikai országok manővereit amerikai tanácsadók hangolják össze. Karidjio Mahamadou a vendéglátó ország védelmi minisztere elmondta, hogy a terrorizmus és a drogkereskedelem elleni közös fellépést gyakorolják. Mert a két dolog szorosan összefügg, az iszlamista terrorbrigádok vezetői általában az adott térség vezető kábítószer-kereskedői is. A térség már régóta egyfajta terrorellenes készültségben van, hiszen manapság az al-Kaida északnyugat-afrikai fiókszervezetei a világ legveszélyesebb terrorcsoportjai közé tartoznak. A Kadhafi bukását követő káosz következtében pedig „stabil hátországot” találtak Líbiában. A térségben fontos szerepet tölt be Franciaország is, amely jelentős erőket állomásoztat Maliban és francia felderítő gépek járőröznek a líbiai-nigeri, illetve a líbiai-csádi határvidék fölött. A mostani manőverek új eleme a civil lakossággal való együttműködés kialakítása, a bajba jutott polgári személyek mentésének és egészségügyi ellátásnak a gyakorlása.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez