Csúszás lehet a tunéziai politikai menetrendben

Tunéziában csak jövőre tartják az általános választásokat, holott eredetileg még erre az évre tervezték.

 A csúszás egyelőre még nem hivatalos. De a kormány közeli illetve a befolyásos pártok vezető köreiből származó információk szerint konszenzus van kialakulóban a választások későbbre halasztásáról. Tunéziában most viszonylagos nyugalom van a politikai életben. Január végén elfogadták az új alkotmányt, felállt az ideiglenes technokrata kormány, amelynek a választásokat kell előkészítenie. De a politikai elit szerint ezt a folyamatot nem érdemes mesterségesen siettetni. Nem készek még pártok a kampányra, hosszú vita várható a választási törvényről a parlamentben és a biztonsági helyzet sem „ideális”. Az elmúlt hetekben a hatóságok sikereket értek el a terrorista csoportok elleni harcban, de ez utóbbiak újabb akciókkal jelezték, hogy nem hajlandók letenni a fegyvert. Mindezek alapján valamikor a jövő esztendő első negyedévében lenne célszerű megtartani a választásokat. Vagy január 14-én a forradalom kitörésének évfordulóján, vagy március 20-án, a függetlenség napján, Tunézia nemzeti ünnepén. Ebből persze az is következik, hogy az eredetileg csak fél éves időszakra alakult technokrata kormánynak legalább egy évig kell „menedzselnie” az ország ügyeit és ez hosszú idő egy választási felhatalmazással nem rendelkező kabinet számára.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez