Turistákat vár Zimbabwe

Meg akarja változtatni turisztikai státuszát Zimbabwe, ezt a kormány középtávú programjában is szerepel. A korábbi lassú fejlődés után a pangás évei következtek, 2013-ban lehetett tapasztalni ismét némi javulást.

A turizmustól – anyagi értelemben is – sokat vár Zimbabwe, a kormányzat programja szerint 2018-ig az ágazat ötmilliárd dollárral járul hozzá a GDP-hez. Ennek a tervnek az ad különös jelentőséget, hogy az idegenforgalom az elmúlt években leépült, az elmúlt négy évben több mint 60 százalékkal csökkent az európai, 53 százalékkal az amerikai vendégek száma. Az azt megelőző évtizedben pedig még folyamatosan fejlődött, bővült a turizmus, az éves átlagos növekedési ráta 14 százalékot tett ki. A leépülés évei után tavaly volt először szerény arányú forgalomemelkedés, a 2 százalékos javulás csak a létszámot mutatja, a vendégek az alacsony költésre vállalkozók kategóriájába tartoztak. Zimbabwe jelenleg még leginkább tranzit országnak számít. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez