Ahol egy keresztény ébreszti a ramadáni reggelire a muszlimokat

Misel Ajúb hajnali 2-kor lép munkába. Pontosabban akkor lép ki a Földközi-tenger partján fekvő Akkó óvárosának macskaköves utcáira, tamburin hangjával ébreszteni a muszlimokat. Hogy ne mulasszák el a nap első és ilyenkor estig egyetlen étkezését, a szohurt még napkelte előtt.

Ő a város meszaharátija. Ez a szerep csak a Ramadán idején létezik. De Ajúb nem nevezhető átlagos ébresztőnek – ő maga ugyanis keresztény.

A 39 éves izraeli arab nem lát ellentmondást ebben, mint ahogy az Izrael északnyugati részén fekvő ősi város lakói sem. “Mi mind egy család vagyunk” – mondja hagyományos levantei ruhájában: a vállán kaffijával, négyszögletű kendővel, buggyos nadrágban, amit hímzett öv tart a derekán, fekete-fehér turbánnal a fején. “Csak egy Isten van, és nincs különbség keresztények és muszlimok között.”

Hangja megtöri a Ramadánra színes lámpákkal diszített utcák csendjét. Azt kántálja az alvóknak, hogy egy az örök Isten. A házakban egymás után gyúlnak ki a fények. Van ablak, amelyik kinyílik, kidugja a fejét rajta valaki, és üdvözli Ajúbot, biztosítja arról, hogy hallották a hívást, és felébredtek a szohurra. Ami fontos mindenkinek: addig kell enni, amíg első sugarait ki nem lövi a Nap, hogy bírni lehessen étlen-szomjan a hosszú órákat az iftárig, a napi böjtöt megtörő esti étkezésig.

Akkóban több mint 50 ezren élnek: zsidók, muszlimok, keresztények, bahá’iok. A várost már a főníciai időkben is lakták, pedig azok Krisztus előtt 1500 körül kezdődtek. Ez volt a  keresztesek fő kikötője a 12. század elejétől, később pedig az Ottomán Birodalom erődökkel megerősített fontos központja lett. Napóleon megprólta meghódítani 1799-ben, de ezt az ottománok a brit királyi haditengerészet segítségével megakadályozták.

Fotó: Ahmed Garabli AFP