A Human Rights Watch (HRW) amerikai jogvédő szervezet állítása szerint Dél-Etiópiában, az Omo folyó völgyében tömegesen telepítik ki területükről az őshonos törzseket. A felszabadult területen hatalmas, állami cukornádültetvények létesülnek. A cukornádból Etiópiának komoly exportbevételei vannak. A HRW műholdas felvételekre és a helyszínről, közvetett úton érkező szóbeli információkra alapozza állítását. No meg az előzményekre. Mert már korábban is voltak konfliktusok a helyi törzsek és a központi hatalom között, például amikor az Omo folyón gátakat építettek és ezzel megváltozott az egész térség élővilága. Korábban az etióp kormány azt mondta, azért szokták a távoli, fejletlen területekről faluközpontokba telepíteni a szétszórtan élő törzseket, mert a központokban hozzájuthatnak az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz és ott iskola is van. A HRW legújabb állítására, amely szerint 500 ezer embert érint a mostani kitelepítés, egyelőre nem reagált az etióp kormány.