Még a mexikói baloldal élén a PRD-vel, az energiahordozók kiaknázásának, finomításának és forgalmazásának monopóliumát továbbra is az állam kezében hagyná, addig a jobb-konzervatív, neoliberális PRI és PAN a szektor liberalizációja mellett tört pálcát és december 16-án a PRI által elővezetett energiareform kisebb-nagyobb mosósításokkal, de elfogadásra került.
Abban úgy tűnik, mindenki egyetért, hogy a Pemexnek lényeges infrastruktúra-fejlesztésekre van szüksége és azt sem vitatja a politikai paletta többsége, hogy racionalizálni kell az értékes olaj- és gázkészletek kitermelését, finomítását, szállítását és forgalmazását.
A szakértők egyfelől a szállítókapacitás növelésében, az új lelőhelyek kiaknázásában és a Pemexre nehezedő fiskális nyomás enyhítésében látják a válságból kivezető utat és az olajcég nyereségessé tételének kulcsát.
A szállítókapacitás siralmas állapotáról sokat elmond, hogy a finomított olaj közel felét a Pemex kamionokkal szállítja, ami megközelítőleg 12-szer drágább, mintha csövön tenné mindezt. További problémát jelent, hogy a tároló kapacitás is meglehetősen kicsi. Mexikó nagyjából 2 napra elegendő tartalékkal rendelkezik, de sokszor ez a szám pár órára redukálódik.
Másfelől mexikói olaj és gázipar évek óta forráshiánnyal és csökkenő kitermelési mutatókkal küszködik, olyannyira, hogy az ország kiaknázatlan természeti kincsei ellenére is részben az energia hordózók külföldi behozatalára szorul.
Tény, hogy a mexikói állami olajvállalat irigylésre méltó termelési mutatói a kilencvenes évekbeli tündöklés után jócskán hanyatlásnak indultak. A 2006-ban az észak-amerikai piacra 1,7 millió hordó nyersolajat exportáló állami óriáscég kivitele az elmúlt hónapokra alig 900 000 hordóra csökkent.
A kitermelés csökkenése részben annak is köszönhető, hogy a viszonylag egyszerűen felszínre hozható tartalékok jelentősen megcsappantak. A nyolcvanas években mintegy 60 milliárd hordós olajkincs egyes elemzők szerint mára alig éri el a 10 milliárd hordót. Ennek ellenére a Mexikói-öböl mélyén még jelentős készletek rejlenek, ezek felszínre hozatalához azonban elengedhetetlen lenne a tőkeerős és magas színvonalú technológiát felvonultató külföldi befektetők jelenléte a piacon. A szakértők szerint Mexikó 10 év alatt akár 25%-kal is növelhetné gáz- és olajkitermelését, ha sikerülne kiaknázni a mélyvízi olajmezőket, amelyek egyes becslések szerint további 41 milliárd hordós tartalékokhoz juttatnák az országot. A Mexikói-öböl alatt húzódó olaj kiaknázásához a kevéssé környezetkímélő, fracking névre hallgató eljárást kell alkalmazni, amelyhez megfelelő technológiával csak a külföldi vállalatok rendelkeznek – legalábbis ezt állítja a PRI.
A sokak által a mexikói Moncloa-Paktumként emlegetett és éppen a PRI által képviselt energiareform tervei miatt novemberben 23-án felbomlott Pacto por México névre keresztelt négypárti megegyezés romjain a törvényhozás elé terjesztett és december 16-án megszavazott energiareform hat fő pontban határozza meg a Mexikóban 1938-óta állami monopóliumként működő olajszektor liberalizációját.
Az alkotmány 27. cikkelyéből eltűnt a legfelsőbb normába 1960-ban foglalt tiltás, mely szerint nem adható koncesszióba a természeti kincsek kiaknázása magáncégeknek. A módosítás ellenére a z olaj- és gázkészletek továbbra is állami tulajdonban maradnának, a magánszektor százalékos részesedést kapna a forgalomba hozott energiahordozókból.
Hasonlóképpen, az alkotmány 28. cikkelyének módosítása szerint a petrokémiai szektor megszűnik kizárólagos állami monopólium lenni, így a megnyílik az út a magánvállalatok piaci részesedése előtt az finomított kőolajszármazékok és a cseppfolyós, földgáz értékesítésében.
Az iparág általalításának pénzügyi oldala sem elhanyagolható, amelynek értelmében a Pemex a kormány csökkentené a cégre nehezedő fiskális nyomást mely jelenleg a Pemex bevételeit 70%-os adóteherrel illeti. A felszabaduló anyagi erőforrásokat a szövetségi költségvetés használhatná fel – a papírforma szerint – jó részt szociális célokra, kórházak, utak, iskolák, vízvezetékek és egyéb infrastruktúra-fejlesztések finanszírozására.
Az elektromos áram szolgáltatása formálisan továbbra is az állam kezében maradna, a privát szféra is részt venne az elektromos energia termelésében, így a tervek szerint a CFE, azaz a Szövetségi Elektromos Bizottság a Pemexhez hasonlóan a szektorban vezető- ám nem egyeduralkodó szerepet játszana.
Az elektromos áram előállításáról és a szolgáltató- és elosztórendszer reformjáról, valamint a CFE szerepéről meglehetősen ködösen fogalmaz a jogalkotó. Egyfelől „megnyitná az elektromos energiapiacot a magánszektor cégei előtt, a nélkül, hogy az állam elveszítené vezető szerepét, mint közszolgáltató” ám másfelől a „nemzeti elektromos hálózatot privát szolgáltatókon keresztül” dinamizálná, a termelékenység növelése, valamint a költségek csökkentése érdekében.
{youtube}kQYdBztIALE{/youtube}
A mexikói energiareform kritikusai több szempontból sem tartják elfogadhatónak az Enrique Peña Nieto és a PRI által tervezett átalakításokat. Fontos leszögezni, hogy a Pemex fiskális státuszának rendezésével, valamint termelékenységének felfuttatásával már évtizedek óta próbálkozik a mexikói politika, ez idáig kevés sikerrel.
A mostani reformcsomagot egyesek egyenesen tragikusnak tartják, mások szerint pedig nem egyébről szól, mint a mexikói természeti kincsek elherdálásáról, egy azonban biztos, hogy a világ tizedik olajtermelő országának égetően nagy szüksége van az átalakításokra.
Első helyen mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy amint azt a fenntartható fejlődést tanulmányozó szakértők kifejtették, energiareform valóban meglehetősen idejétmúlt alapokra épít, mivel főként a fosszilis energiahordozók kiaknázásának felfuttatásával foglalkozik és háttérbe szorítja a megújuló energiaforrások kihasználását.
A palagáz felszínrehozatalánál használt meglehetősen költséges és környezetkárosító „fracking” módszer a szakértők szerint tovább növelné az amúgy is az egekbe szökő gázárakat. Egy-egy nagyobb gázmező feltárásánál a fracking során használt vízmennyiség akár egy 7-10 milliós város éves vízfogyasztásával megegyező mennyiséget emésztene fel.
A reformokat ellenzők azt is kifogásolják, hogy a koncessziók helyet a kitermelésből származó nyereségből részesedést kínáló szerződésekről az alkotmánymódosítás értelmében a kormány dönt majd, amely alig tett erőfeszítéseket a Pemex köré az évtizedek során épült korrupt politikai struktúrákat.
{youtube}Fd6sOKpoHQs{/youtube}
A mexikóiak többsége szerint a szövetségi költségvetés 40%-át adó Pemex reformját a korrupció felszámolásával kellene kezdeni, amely az elmúlt évtizedek során több milliárd dollárral rövidítette meg az adófizetőket. Elég csak a Forbes magazin nemrégiben publikált listájára gondolnunk, amely a cég szakszervezeti mogulját a PRI színeiben politizáló és annak választási kampányát finanszírozó José Carlos Romero Deschamps-ot az első öt legkorruptabb mexikói közéleti személyiség nem éppen előkelő listájára helyezte.
Az észak-amerikai Wall Street Journal és a spanyol El País elmezése szerint a külföldi befektetőket elsősorban azért nem győzte meg maradéktalanul a PRI által a törvényhozáson keresztülvitt reform, mert Deschamps minden korrupciós botránya ellenére továbbra is helyén marad akárcsak a Pemex történelmi vezetőségének többsége. A reformok ellenzői szerint az amúgy rendkívüli bevételeket produkáló Pemex nyereségei legfőképpen a Deschamps-hoz hasonló korrupt tisztviselők zsebeiben kötnek ki.
Amennyiben a PRI valóban a mexikóiak kezében kívánná hagyni az energiahordozók kitermeléséből és forgalmazásából befolyó bevételeket, úgy inkább a magasabb hozzáadott értéket képviselő feldolgozott és finomított kőolajszármazékok előállítását technikai háttér és infrastruktúra kiépítésén kellene munkálkodnia.
Mexikó a hetvenes években egyébként felkészült haza fejlesztőgárdával világszínvonalú olajipari technológiát volt képes előállítani, így nem egészen állja meg a helyét az az állítás sem, hogy az országnak féltetlenül szüksége van a nagy multinacionális energiaóriások know-how-jára.
Enrique Peña Nieto szerint az energiareform legalább kétszázezer új munkahelyet teremtene az országban, a gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy az olajiparban befektető külföldi cégek általában nem mexikói munkaerőt alkalmaznak, mint ahogy jelenlétük alatt elenyésző mértékben vásárolnak helyi szolgáltatásokat és értelemszerűen bevételeiket sem az országban költik el.
Az biztos, ha sikeresen végbemegy a mexikói olajipar liberalizációja, az Egyesült Államokra a régen áhított olajbőség kora köszönt. Az északi nagytestvér olajipara egyébként helyzeti előnyben is van, hiszen annak idején éppen a sűrű mexikói kőolaj finomítására tervezték és szállító infrastruktúrája is a déli partnertől érkező szállítmányok fogadására lett kiépítve.
Amennyiben a Pemex 80 milliárd hordónyi tartalékát az Egyesült Államokban és Kanadában finomítanák, úgy ezek az országok 2040-re napi 19 millió hordó olajat termelhetnének. Ha ehhez még hozzáadjuk az esetlegesen felfutó mexikói termelést, úgy harminc éven belül Észak-Amerika nemcsak hogy önellátóvá válhat, hanem még exportra is bőven marad a fekete aranyból.