A darab szövegkönyvét a perui Julio Baudouin y Paz (1886-1925) írta, zenéjét a szintén perui Daniel Alomía Robles (1871-1942) szerezte, a színpadra állításra viszont spanyol közreműködők révén(társulattulajdonos és rendező: Juan Zapater, karmester: José Ramos Albújar) került sor.
A történet az Andok magaslatain lévő Cerro de Pasco vidékén játszódik és arról szól, hogy a bennszülött munkások egyike elégtételt vesz az őket sanyarú viszonyok között dolgoztató külföldi bányatulajdonoson. (Érdekesség: a XIX. század utolsó harmadában számottevő magyar kolónia is élt ott, az Osztrák-Magyar Monarchia konzulátust is fenntartott.)
A címadó dal a színmű végén hangzott el és a helyi lakosság szabadságvágyát volt hívatott szimbolizálni. (Az egyik főszereplő azt is mondja az andoki sas megjelenésekor: „a hegycsúcsok küldték, hogy megvédjen minket…”.) Ritmusában egy, az inkák idejéből ismert táncot (cashua) idéz, dallama kis részben hasonlít egy Jauja környéki szerelmes énekhez (Huk urpichatam uywakarkani). Eredeti szövege így kezdődik: „Oh, majestuoso cóndor de los Andes, llévame a mi hogar, en los Andes, oh cóndor.” (Óh, fenséges andoki sas, vigyél haza az Andokba, óh sas.) Az előkelő helyi közönség nagy tetszéssel fogadta és ennek a sikernek nem kis része volt abban, hogy az elkövetkező években több mint háromezer előadást élt meg.
Későbbi világra szóló sikerszériája onnantól eredeztethető, hogy 1970-ben az amerikai Simon & Garfunkel énekes duó a „Bridge Over Troubled Water” című nagylemezére második dalként ez is felkerült, igaz, még abban a hitben, hogy egy inka népdalfeldolgozásról van szó. Ezért is szólalnak meg benne hagyományos andoki hangszerek (charango, zampoña), miközben a száz évvel ezelőtti változatban még csak vonósok és fúvósok játszották. Szövegét ( „I’d rather be a sparrow than a snail / Yes I would, if I could, I surely would…”) Paul Simon szerezte azt követően, hogy az argentin és uruguayi muzsikusokból összeállt Los Incas zenekar vezetője (Jorge Milchberg) megismertette vele a dallamot. (Utána a valódi zeneszerző fia pert indított jogaiért, amelyet meg is nyert.)
Az elmúlt évtizedekben az „El cóndor pasa” számtalan változata hangzott el világszerte és ma már szinte nincs is olyan dél-amerikai népzenei együttes, amely ne tartaná folyamatosan műsorán ezt a lényegében mindenhol az Andok országainak világával azonosított népszerű számot. Peru viszont olyannyira a magáénak tudja, hogy 2004-ben a nemzeti örökség részévé nyilvánította (219/INC) azzal az indoklással, hogy olyan eredeti, az inka hagyományokban gyökerező szerzői mű, amely erősíti a nemzeti kulturális identitást.
