Megtalálták Arisztotelész sírját

Egyértelmű bizonyítékaim még nincsenek, de számos jel mutat arra, hogy megtaláltuk Arisztotelész sírját Görögország északi részén – nyilatkozta az ásatásokat vezető régész. Kosztasz Szmanidisz Sztageirában, a nagy filozófus szülővárosában talált egy dombot, mely szerinte Arisztotelész nyugvóhelye. Mire alapozza állítását?

Arra, hogy a dombon egy oltár állt és körülötte számtalan Nagy Sándor korából való cserép maradványt és érmét találtak. A nagy Alekszandrosz Makedónia királyaként hódította meg az általa ismert világ nagy részét. Csapatai egészen Indiáig eljutottak. Arisztotelész Nagy Sándor nevelője volt.

A filozófus később Athénbe ment, ahol Platón tanítványaként megalkotta a formális logika rendszerét, melyet ma is használunk. A logikán kívül sok minden mással is foglalkozott: az állam életével éppúgy, mint az esztétikával. Tanításait Lyceum nevű iskolájában fejtette ki, ahol sétálgatva oktatta tanítványait. A Lyceum maradványait nemrég tárták fel Athénban. A nagy filozófus amint hírt kapott híres tanítványa, Alekszandrosz haláláról sietve vidékre távozott. Emlékezett arra, hogy az athéniek öngyilkosságra ítélték egyik neves elődjét, Szókratészt.

Arisztotelész sírjának fellelése szkeptikus véleményeket is kiváltott. Nagy csinnadrattával megtaláltak egy sírt 2014-ben a Görögországhoz tartozó Macedóniában. Azt állították: ez Nagy Sándor sírja. Szakértők alaposan megvizsgálták és kiderült: szó sincs arról, hogy abban a sírban a híres uralkodó csontjai lennének. Ezt állítólag a görög kormány is tudta. Tekintettel a rossz gazdasági helyzetre, ezzel a régészeti lelettel akartak lelkesedést kelteni a depressziós görög társadalomban. A gazdasági helyzet azóta sem lett fényesebb, így lehet hogy Arisztotelész sírja sem az igazi. 2400 év után ezt semmiképp sem könnyű eldönteni.

Kép: Arisztotelész portréja (Wikimedia Commons)

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez