Két napig jó ötletnek tűnt a japán csajkölcsönző

Egy japán utazásszervező céget bírálni kezdtek, miután hirdetésükben azt garantálták, hogy ha valaki velük utazik, akkor egy csinos főiskolás lány fog mellette ülni.

Létezik Japánban egy igen fura utazási cég, ami a H.I.S nevet viseli. A HIS a nemek szempontjából semlegesen kezelte szolgáltatásait a hazai és nemzetközi utak tekintetében is, a cég legújabb ajánlatát azonban most hevesen kritizálni kezdték. Az ellenzők szerint az új hirdetmény és annak tartalma nyíltan szexista és felháborító. Mi ez a hirdetés? A cég azt mondja: garantálja, hogy ha velük utazik valaki, a repülőn egy csinos főiskolás lány lesz az útitársa.

Ezt a cég nemrég hivatalosan is bejelentette, a szolgáltatás pedig pontosan az, aminek hangzik. Ha valaki utazik, az igen hosszú nevű Todai Bijo Zukan Egyetem hallgatói ülnek mellette. Öt különböző hölgy közül lehet választani, akik mind más évfolyamba járnak, más-más szakokra. Egyikük mérnöknek tanul, más az irodalomban van otthon, míg valakit az oktatás érdekel.

A szolgáltatáshoz az is hozzátartozik, hogy az utazás alatt a választott hölgy segít megismerni azt a várost, ahová az utas utazik. Bemutatja a célállomás építészetét, beszél a kedvenc építészeti stílusáról, vagy épp „segít megírni a házi feladatot”. Egyikükkel pedig még humoristákról is lehet beszélgetni.

A HIS azzal dicsekedett, hogy kortól és nemtől függetlenül bárki értelmes módon, jó társaságban töltheti el az időt, amíg utazik.

„Az utastársunk mindenben segítségére lesz, és remek társaság az út alatt.”

td-2

A cég ajánlatát viszont a közvélemény nehezen nyelte le. Az ellenzők szerint az ajánlat nyíltan szexista, felháborító és szánalmas. Az céghez két nap alatt annyi panasz érkezett, hogy a szolgáltatást végül megszüntették. A honlap megszűnt, az oldalon ez olvasható most:

„Rengeteg megjegyzést kaptunk új szolgáltatásunk tervével kapcsolatban, melyet május 11-én hoztunk nyilvánosságra. Szeretnék mélyen elnézést kérni az okozott kellemetlenségekért. A hirdetéseket eltüntettük, és a szolgáltatást megszüntettük. Még egyszer elnézést!”

Szóval bármennyire is jó ötletnek tűnt, a nemzetközi repülőjáratokon be kell érnünk azzal, amit a gépen kínálnak: film, videojáték, zene stb. Senki ne álmodjon arról, hogy csinos útitársat bérelhet magának.

Japánban egyébként a szolgáltatók igyekeznek minden igényt kielégíteni, hogy az utasok a lehető legjobban érezzék magukat. Ez az öltet is ezt szolgálta volna, azonban egy cég sem képes megmaradni, ha nem veszi figyelembe az emberek véleményét. Ebben az esetben a cég vezetői pontosan tudták, hogy ha nem szüntetik meg a tervet, azzal sokkal többet veszítenek, hiszen a japán közvélemény hozzászólásai bármilyen céget hamar tönkretehetnek. A terv teljes megszüntetése volt tehát számukra a legjobb megoldás. Japánban ez így megy.

Érdekesség, hogy ezzel szemben, ha nem is utazásra, de nők bármikor bérelhetnek pasit maguknak.

(Visited 7 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez