Bolíviai atomtervek: Irán után Párizs és Buenos Aires

Evo Morales bolíviai államfő bejelentette, hogy a Bolíviai Többnemzetiségű állam újraindítja atomprogramjának előkészületeit.

 

 

 

„Alacsony profillal de áttekintehtően, a nemzetközi szabványokat és előírásokat tiszteletben tartva dolgozunk” – nyilatkozta Morales, aki kifejtette, hogy az andoki ország békés atomprogramját Argentínával és Franciaországgal együttműködve kívánja felfuttatni.

Bolívia elnöke szerint a fejlődő országok fő problémája a szakértelem és a technológia hiánya, mely manapság leginkább politikai kérdéseket vet fel.

„A fejlett országok birtokában vannak a megfelelő szaktudásnak és technikai háttérnek, ám nem engedik, hogy a harmadik világ is hozzáférjen a jövőt jelentő tudományos eredményekhez és technológiához” –  mondta Morales, aki reális esélyt lát arra, hogy 2025-re konkrét eredményeket tudjon felmutatni a bolíviai nukleáris program.

Az argentin-bolíviai atomszövetség egyébként nem új keletű, az együttműködés alapjait már egy, a hetvenes években aláírt egyezményben rögzítették a felek, azonban a nemzetközi szerződés idővel a feledés homályába merült.

Bolívia még 2010-ben, az Iráni Iszlám Köztársaság elnökével Mahmoud Ahmadinejaddal írt alá egy másik kerettervezetet mely szerint a többnemzetiségű állam Iránnal karöltve indított volna közös atomprogramot.

A programot 2011-ben fújta le Morales, a rossz nyelvek szerint azért, mert semmi realitása nem volt egy iráni-bolíviai nukleáris együttműködésnek, a  hivatalos megfogalmazás szerint pedig azért, mert az andoki ország kormánya a fukusimai katasztrófát követően újraértékelte az atomprojekt jelentette környezetvédelmi veszélyeket.

A bolíviai államfő az argentin-bolíviai-francia együttműködésről egy, a többnemzetiségű állam energetikai függetlenségéről szervezett konferencián beszélt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez