„Készüljetek, jönnek a kínaiak!”
Erre figyelmeztetett ma az Utazás kiállítás sajtótájékoztatóján Kína budapesti nagykövetségének kulturális tanácsosa, Guo Xiaoguang. Március 3-6. között rendezi meg Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléjét a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont.
A kiállítás szakmai díszvendége Kína, a kulturális pedig Brazília lesz – hangzott el a Vigadóban tartott mai sajtótájékoztatón. Több mint tíz kínai utazási iroda mutatkozik be a márciusi rendezvényen, Budapesten. Nem elhanyagolandó adat, hogy az 1,3 milliárd lakosú országban egyre népszerűbb úti célnak számít Magyarország.
A kétoldalú turizmus fejlesztésének fontos mérföldköveként nyitja meg március 4-én regionális képviseletét Budapesten a Kínai Turisztikai Hivatal. Emiatt is számít az idei kiállítás nemzetközi jelentőségű eseménynek – hangsúlyozta a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, Faragó Péter. Kérdésünkre elmondta, hogy az együttműködés összesen 17 országot mozgósít a Baltikumtól a Balkánig. Terveik között körutak szervezése is szerepel.
Az idei kulturális díszvendég, Brazília a nyári olimpia házigazdájaként különösen nagy figyelmet fordít a turizmusra az idén. Az utóbbi években több mint hatmillió turistát fogadó dél-amerikai ország standjánál capoeira harcosok és szamba táncosok csábítják majd az érdeklődőket. Kérdésünkre a budapesti nagykövetség tanácsosa elmondta, bár tavaly óta valóban jelen van a Zika-vírus az országban, a kormány az Egészségügyi Világszervezettel és a Turisztikai Világszervezettel együttműködve alakította ki integrált rendszerét a probléma kezelésére és megelőzésére.
Az Utazás kiállítás belföldi díszvendége Budapest lesz, Magyarország első számú turisztikai termékeként – tájékoztatott a főváros humán területért felelős főpolgármester-helyettese, Szalay-Bobrovniczky Alexandra. Ugyanakkor komoly céljuk a Budapestre érkező hazai látogatók számának növelése. Ezért is vezették be például a belföldi Budapest kártyát, amely ingyenes tömegközlekedést, múzeumi belépőket és különböző kedvezményeket biztosít tulajdonosának.
A Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára, Ruszinkó Ádám elmondta, hogy ezúttal két szakmai napot is rendeznek a kiállításon, melyeken az utazási irodák kérdéseiről, fejlesztéseiről és a belföldi turizmus lehetőségeiről lesz majd szó.
A Bringaexpóval és az Afrikaexpóval egyidejűleg szervezett Utazás kiállításra az idén 60.000 látogatót várnak – tájékoztatott a HUNGEXPO Zrt. vezérigazgatója, Ganczer Gábor.
Képek: VJ