Meglepetés – furcsa ajándékot kapott a feleségeitől egy szaúdi férfi
Élete meglepetése volt – mondja a 70 éves férfi, Taifból. Két felesége fogott össze, hogy összehozzák a különleges ajándékot.
Szóval a két asszony nemcsak hogy hozzájárult ahhoz, hogy életük párja egy harmadik asszonyt hozzon a házhoz, hanem kifejezetten kérte ezt. Sőt, még azt is kikötötték, hogy az új arának fiatalnak kell lennie, és segítettek is felkutatni az ideális jelöltet.
“Először azt hittem, tréfálnak” – mondta az Arab News-nak Awad bin Aouaimer Al-Thouaibi. “De aztán láttam, hogy nagyon is komolyak. Nem akartam hinni a fülemnek. Mire azt mondták: így akarják kimutatni a szerelmüket és a tiszteletüket, azt akarják, hogy boldog legyek.”
Az esküvőn senki más nem volt jelen, csak a két korábbi asszony. Az ifjú (vagyis félig ifjú) pár a ceremónia után azonnal nászútra indult, miközben a 70 éves férj nem győzte dicsérni figyelmességükért és nagylelkűségükért régebbi asszonyait. Pedig lehet, hogy csak arról volt szó, hogy ők nem akarták a véletlenre bízni a dolgot. Ők akarták kiválasztani, hogy kivel osztoznak közös férjükön.