A Sin City sztárja lett a magyar modell
Panajoth Dávid a Diamond Models RiverCast bookerjeként, illetve modelljeként indította karrierjét. Ez az a modellcég, ahol a Középsuli sorozat leendő diákjaitválogatják ki. Dávid imád külföldre járni, így a határon kívül is szerencsét próbált, és azzal is járt. Több nívós filmben szerepet kapott már, de az eddigi legnagyobb sikere most jött el, hiszen a magyar srác a Kínában leforgatott Sin city sztárjaként csilloghat. Először a Világszám magazinnak számolt be élményeiről.
A filmes karrierem nem Kínában kezdődött, hiszen Japánban már két filmben is szerepet kaptam (Andalusia, Thermae Romae ). Mivel már több mint két éve élek Chengduban, a kapcsolatrendszeremet nagyon jól kiépítettem, sokan ismernek itt. Modell munkákban sincs hiány, szinte minden nap dolgozok, van, hogy akár napi három munkám is van.
Amikre kifejezetten büszke vagyok: Calvin Klein bemutató, Diesel bemutató, alsónemű bemutató a világ legnagyobb bevásárlóközpontjába, a New Global Centerben, reklámfilm egy beauty szalonnak, amit egész Kínában közvetít a tévé. Mindezek mellett a szeptemberben megrendezett szingapúri Musclemania Asia versenyeredményem: top 5 best models and best phisique in all Asia (több mint 120 versenyző indult). Ennyit csak így röviden az eddigi munkáimról, most pedig mesélek a forgatásról.
Kínában élő barátaim az Intercontinental Hotel elnöki lakosztályát bérelték ki egy afterpartyn, ahol megismerkedtem a Sin city producerének legjobb barátjával. Sokat buliztunk és sokat dolgoztunk is együtt. Mivel több cég tulajdonosa, így számos rendezvénye van, ahová engem, mint modellt szokott hívni, illetve gyakran bíz meg azzal, hogy további modelleket szervezzek az eseményeire. Tudott róla, számtalan országban dolgoztam már, mint színész, modell, és nem utolsó sorban, hogy beszélem a kínait. Leszervezett nekem egy találkozót a producerrel, akinek tetszett a karakterem, így alá is írtuk a szerződést.
A film angol címe : Sin City, a forgatókönyv a Road to Perdition film alapján készült (A Kárhozat útja). A sztori ugyanaz, csak Kínában játszódik. Az én szerepem pedig a 35 éves jóképű Killer Joe, a bérgyilkos alakítása.
Több helyszínen is forgattunk.
Az első helyszín Dayi, Chengdutól egy órára. Mikor megérkeztem a forgatás helyszínére, teljesen ledöbbentem. A stáb 10 kamionnal érkezett, az egész utca le volt zárva, körülbelül 100 ember volt, akik csak velem foglalkoztak. Csak a ruha, amit nekem vettek a Killer Joe szerephez 20 000 RMB (800.000 Ft) volt, ami jelzi, hogy egy nagy költségvetésű, komoly filmről van szó.
Az első jelenetben Range Rovert vezetek, és az autóból lövöldözök.
A második jelenet utcai lövöldözés, ahol engem is meglőnek, valamint én is rálövök a főhősre. Hozzá kell tenni, ez kicsit rosszul sült el, ugyanis művért raktak a kabátom alá, ami aztán felrobbant, úgyhogy egy hétig nem hallottam jól a jobb fülemmel. Folyamatosan zúgott, de most már minden oké. Több mint 12 órát forgattunk a hidegben. Volt éjszakai forgatás volt, ami előtt a másik munkahelyemen kellett megjelennem, így szinte semmit nem aludtam. Este 6-tól reggel 6-ig forgattunk. Úgy bántak velem, mint egy hollywoodi sztárral. Azt nézték, hogy és miben segíthetnek. Amikor felvettünk egy jelenetet, egy ember azért rohant, hogy rám adja a kabátot, egy másik hozta az ebédet vagy a vacsorát, a harmadik az italt, a negyedik sminkelt.
A következő forgatási napon a helikopter leszállópályán dolgoztunk, mivel Killer Joe (jómagam) helikopterrel érkezett meg. Legalább fél órát forgattunk a levegőben a helikopteren, ami számomra fantasztikus élmény volt. Miután leszálltam a helikopterrel, egyből a Range Roverbe pattantam, és a főhőst próbáltam megtalálni, hogy meggyilkoljam.
A harmadik helyszín pedig egy luxusszálloda volt, ahol szintén a főhőst próbáltam megtalálni, nyomok segítségével. Úgy gondolom, hogy ez volt eddig életem legjobb munkája.
Tegnap volt a nagy buli, mellyel zártuk a forgatást. Az egész stábbal óriásit partiztunk, és nagy örömömre teljes mértékben meg voltak elégedve a munkámmal. Ennek következményeként megnyílt a lehetőség, hogy további filmekben szerepelhessek. Több producer, illetve rendező is akar már velem együtt dolgozni, aminek nagyon örülök. Áprilisban jön a premier, ahol az egész stábbal együtt megyünk majd megnézni a filmet a moziban.