Kultúra nélkül nincs üzlet – interjú Balogh Sándorral az AHU elnökével

– Mire gondoltál amikor megtudtad, hogy be kell jönni a Parlamentbe és átvenni a díjat?
– Én mint a Magyar Afrika Társaság elnöke sokat dolgoztam kollégáimmal együtt azon, hogy a magyar nyelv Afrika szerte is megőrződjék, ez a díj leginkább ennek az elismerése. A Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központokban mi megpróbáljuk összegyűjteni azokat az egykori Magyarországon végzett diákokat, akik itt szerezték meg diplomájukat, akik őrzik még ezt a nyelvet, még ha törve is beszélik már, de szeretnék megőrizni, tovább adni. Sőt, most, hogy egy generáció felnőtt az utolsó ösztöndíjas hazamenetele után – és most újraindul végre az ösztöndíjprogram Stipendium Hungaricum néven, amit kifejezetten üdvözlök – szeretnének újra kapcsolatot tartani az egykori oktatási intézményükkel, volt diáktársaikkal, és nem szeretnének második hazájuktól elszakadni, ezért gyermekeiket is szeretnék magyarul taníttatni. A Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központok vetítésekkel, különböző magyar könyvek kiadásával, ajándékozásával és magyar nyelvtanfolyamokkal próbálják ezt az egyre növekvő igényt kielégíteni azokban az afrikai országokban, ahol egykori magyar diákok vannak.
– Ehhez a díjhoz pénzjutalom is jár, mondtad már, hogy nem tartod meg az összeget, mit fogsz vele csinálni?
– Ezt a díjat én természetesen arra ajánlom, hogy további húsz embernek a nyelvvizsgadíját kifizessük a szerencsi járásban, további húsz diák tudjon könnyebben nekiszaladni annak a világnak, amelyet érdemes meghódítani, további húsz diák tudja leküzdeni azt a félelmet, hogy idegen ajkúakkal kell beszélnie és kell eladnia önmagát vagy meggyőznie más népek fiait saját magyar igazáról.
– Mit gondolsz, miért ilyen fontos a magyar nyelv?
– A mai világban nagyon fontos, hogy minden nemzet megőrizze a nyelvét. A technika fejlődésével, a nyelv egyszerűsödésével, az angol nyelv térhódításával egyre nehezebb lesz ez a harc. Amikor régen csak könyvek voltak, csak magyarul beszéltek az emberek, nem hallottunk idegen szót környezetünkben, nehéz volt utazni, akkor könnyebb volt megőrizni az anyanyelvet. Miután a telekommunikációs forradalom betört, 160 karakterbe kellett mindenkinek sűritenie mondandóját az SMS-ekben. Amikor az internet elterjedt, az első böngészők csak angolul működtek. Én azt gondolom, hogy ez a kettő a “mézga nyelv” irányába viszi el a magyar nyelvet. Egyre egyszerűsödik, és az a forradalmi rajzfilm, amit gyerekkoromban oly érdeklődéssel néztem, valóra válik. S a világ jövője megoldatlan kérdéseinek megválaszolásához, mint például, hogy egyre többen vagyunk a Földön, egyre hosszabb ideig élünk, egyre több robot van, s így egyre több automatizált tevékenység, ezáltal egyre kevesebb a munkahely, a világnak egyre nagyobb “társadalmi egységekbe” kell tömörülnie, hisz csak ezek hozhatnak megoldást a fenti kérdésekre. Ádám és Éva után volt a család, a klánok, a hercegségek, királyságok, országok, stb. és végül az olyan tömörülések, mint pl. az Amerikai Egyesült Államok, vagy a megálmodott európai egyesült államok. Csak ezek adhatnak választ gazdaságilag, társadalmilag a változó geopolitikai kihívásokra. Ezen belül is feloldódhatnak, eltűnhetnek a nemzetek, nemzeti nyelvek és ezért is oly fontos, hogy még jobban odafigyeljünk erre a kérdésre. Hiszen ma már nagyon könnyű elveszíteni a nyelvet, nagyon keveset olvasnak az emberek, minden képi világgá változott. Ezért fontos az az apró szelet is, hogy a magyar nyelv hírét vigyük, a magyar nyelvet megőrizzük a világ különböző részein lévő Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központokban.
– A Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központban (HTCC) nagyon fontos a “kultúra” szó. Miért volt ez számodra olyan fontos?
– Az a meggyőződésem, hogy üzletelni nem lehet egymás kultúrájának ismerete nélkül. Ez a fajta üzletelés Európában már elgépiesedett, de más földrészeken, Afrikában vagy Ázsiában ez nem így működik. Ott az üzletembereknek ismerniük kell egymást, barátoknak kell lenniük, ismerniük illik egymás családját. Hosszú folyamat, amíg a bizalom kialakul és ehhez fontos az, hogy egymás kultúráját megismerjük. Nekünk is fontos az, hogy a miénket megismerjék, hiszen általában Afrikából ide kevesebben utaznak, vannak vízumproblémák, nagyon kevesen kapják azt meg. Ezért ezeknek a Házaknak van egy olyan missziójuk is, hogy a kereskedelmi utazókkal, a helyi üzletemberekkel megpróbálják megismertetni, hogy mi milyenek vagyunk, hogy sikerrel próbálják bevenni a magyar piacot. Hiszen nem csak a mi célunk és dolgunk, hogy meghódítsunk idegen piacokat, hanem a viszonzás, és a win-win szituáció jegyében nekünk is engednünk kell a kínálat nyomásának. Hisz minden országnak vannak olyan termékei, amelyeket szívesen vesznek meg a magyar vásárlók.
– Ennek a kapcsolatteremtésnek a legutóbbi sikere egy magas szintű ugandai üzleti út volt. Mennyire volt ez sikeres véleményed szerint?
– A Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központok kezdeményezésére, az ugandai társminisztérium meghívást küldött Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy egy delegációt vezessen Ugandába. Hiszen a magyar déli nyitás programba ez nagyon jól illeszkedett. A Magyar Afrika Társaság régen mondja már, hogy érdemes lenne magyar üzletembereknek nekiindulni Afrikába, a kormány által idén meghirdetett déli nyitás politikája pedig hitelesíti azt, amit mi már korábban – több mint egy évtizede – próbálunk a döntéshozókkal és a kormány tagjaival, valamint a magyar üzletemberekkel elhitetni. Tehát egy különgéppel, novemberben közel nyolcvan üzletember és a miniszteri delegáció Entebbébe repült, ahonnan Kampalába, Uganda fővárosába utaztunk. Itt találkoztunk több ugandai miniszterrel, s a Buganda Királyság miniszterelnökével is, akivel a Magyar Afrika Társaság együttműködési szerződést kötött orvosi missziók, különböző humanitárius és egészségügyi programok közös finanszírozására. Természetesen ebben a delegációban főként üzletemberek vettek részt. Tudtommal ez az első eset Magyarországon, hogy magánkezdeményezésből/magánfinanszírozásból kormánytag vezetésével üzletemberek mennek Afrikába. Nagyon sikeresnek ítélem az utat, hiszen rengetegen kötöttek üzleteket, rengetegen jöttek rá arra, hogy Afrika ma már nem az a fekete kontinens, ahol mindenki éhezik, ahol félni kell. Rengeteg üzletember jött rá, hogy Afrikában ötcsillagos szállodák vannak, hogy rengeteg olyan dolog van, amit akár Európában sem találni és rengetegen ébredtek rá arra, hogy Afrika a jövő kontinense, a jövő világgazdaságának motorja.
– A HTCC alapítása mellett a Magyar Afrika Társaság (AHU) elnöke is vagy. Mire vagy a legbüszkébb, a 2015-ös évből?
– Ha röviden kellene válaszolnom, akkor én, személy szerint az orvosi missziókra vagyok a legbüszkébb. Emellett arra, hogy négy országban 139 gyereket támogatunk, a nevelőszüleiket a Magyar Afrika Társaság fogja csokorba. Hiszen a gazdasági növekedés mellett a felnövekvő generáció oktatása a legfontosabb. Afrikában 1,2 milliárdan élnek, 60 százalékuk pedig 35 év alatti, tehát generációk fognak hamarosan felnőtté válni és ahhoz, hogy ők is megteremthessék saját hazájukban saját munkahelyeiket és megtalálhassák saját fejlődésük, boldogulásuk útját, ahhoz tudással mindenképpen rendelkezniük kell. Ehhez pedig a Magyar Afrika Társaság a maga sajátos, pici módján mindenképpen megpróbál hozzájárulni. Hiszen nagyon fontos, hogy az iskolákat fejlesszük, nagyon fontos, hogy a tudás elérje az utolsó falvakat, elérje az őserdő legutolsó szegletét is.
– Miért fontos, hogy orvosi missziók menjenek az Afrika Magyar Társaságtól az afrikai kontinensre?
– Idén három orvosi misszió volt, kilenc orvos járt Afrikában, akik körülbelül tizenegyezer beteget gyógyítottak meg. Bár ez egy nagy szám, Afrika népességéhez képest ez csak egy csepp a tengerben, ezért szokták sokan lekicsinyelni ezt a tevékenységet. Erre mindig azt szoktam mondani, hogy mindenki a maga erejével kell, hogy hozzájáruljon a világ jobbításához. Van erre egy jó afrikai történet, melyben egy kisfiú a partra vetődött milliónyi tengeri csillagot próbálja visszadobálni a tengerbe. Arra jön egy vadász és megkérdi a kisfiút, miért dobálja a tengeri csillagokat, hiszen látja mennyi van, úgysem ér a végére. Erre a kisfiú azt mondja: annak a néhány tucatnak, amelyeket vissza tudok dobni ez az életet jelenti. Sajnos a többieket nem tudom megmenteni, de az a néhány tucat tovább fog élni. Mi ugyanígy vagyunk vele. Azt a “néhány tucatot” – hogy képletesen fejezzem ki magam – megpróbáljuk megmenteni, meggyógyítani. Ennek nem csak az az oka, hogy mi Afrikában gyógyítani szeretnénk, hanem, hogy a világ általános egészségi állapotát szeretnénk fejleszteni. Ez azért is fontos, mert – ahogyan azt az AHU már tíz éve mondja – a migrációs vándorlással akár olyan betegségek is megjelenhetnek Magyarországon, melyeket itt már nem ismer senki és az afrikai tapasztalattal rendelkező orvosok komoly segítséget tudnak majd nyújtani egy ilyen helyzetben.
– Visszakanyarodva a gyermektámogatáshoz: bemutatnád, hogy az AHU pontosan miben tud segíteni a gyerekeknek Afrikában?
– Ez állandóan változik, hiszen a programjaink időszakosak. Egy-egy iskolát felkarolunk és megpróbáljuk fejleszteni az ott lévő berendezéseket, eszközöket. Rengeteg ilyen programunk volt, például Madagaszkáron vagy Kongóban, Szomáliában vagy Kenyában. Most futó programjaink főként Maliban, Etiópiában és Guineában vannak. Nem csak iskolásokat támogatunk, hanem egyedülálló kezdeményezésként azokat a fogyatékkal élő gyerekeket is, akikre Afrika-szerte gyakorlatilag egyelőre senki nem figyel. Támogatjuk azokat a gyerekeket, akik egyébként kivetettként élik az életüket Afrikában, hiszen ott még az élet fontos, nem pedig az, hogy fontosnak tartsák azokat, akik fogyatékkal élnek. Ez egy új kezdeményezés Afrikában, nekünk is új, nem is nézik mindenhol jó szemmel, de ezzel együtt mi büszkék vagyunk arra, hogy európai értékeket tudunk valamilyen pici módon megmutatni az afrikai kontinensen.
– Milyen terveid vannak? Milyen irányba fog továbbhaladni a Magyar Afrika Társaság 2016-ban?
– A gyermektámogatásokat mindenképpen továbbfejlesztjük, további két országot tervezünk bevonni ebbe a programba, tervezzük azt, hogy megduplázzuk a támogatott gyermekek számát. És tervezünk olyan iskolákat is létrehozni, melyeket mi tartunk fent és nem csak más iskolákban tanuló gyerekeket támogatunk. Szeretnénk létrehozni azokban az országokban – főként ahol a Kereskedelmi és Kulturális Központok hálózatának egységei vannak – olyan AHU Health Centereket, olyan közegészségügyi központokat, amelyekben főként magyar orvosok tanítanak és gyógyítanak, képeznek ki helyi egészségügyi személyzetet. Ezen jövőbeni hálózat első egységének Ugandában, Kapekében az alapkőletétele meg is történt. Ezt az alapkövet meglátogatta Dr. Seszták Miklós és delegációja is. Ezzel párhuzamosan, 2016-ban szeretnénk elindítani az AHU oktatási programját, amelyben azt az ennél még ambiciózusabb dolgot tűztük ki célul, hogy magyar iskolákat hozunk létre Afrika-szerte.
– Milyen iskolák lesznek ezek? Mik a kezdeti tervek?
– Mindig megpróbáljuk a nálunk lévő példákat megfordítani. Rengeteg brit, amerikai, spanyol vagy osztrák iskola van Magyarországon. Mi úgy gondoljuk, hogy a magyar tudás hírneve világszerte predesztinálhat egy ilyen iskolahálózatot arra, hogy a magyar jelző itt fényesen csengjen, hogy a világon büszkeség legyen magyar iskolákba járni. Tudom, hogy éppen csak elindultunk, tudom, hogy épp hogy csak kipattant az ötlet, de egy régi kínai közmondás szerint a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. A döntés megszületett és én hiszem azt, ha erőnkből, energiánkból és időnkből telik, akkor ennek a hálózatnak mához öt évre már legalább 3-5 tagja lesz és magyar iskolákra lehetünk büszkék a világ különböző tájain.
– A HTCC programon belül mik a 2016-os tervek?
– A HTCC program fejlesztésében nincsenek az előzőekhez hasonló ambiciózus terjeszkedési terveink. Egyelőre ezeket a Házakat szeretnénk gazdaságilag önellátóvá tenni és szeretnénk olyan kultúrprogramokat indítani, amelyek a házak között vándorolnak. Szeretnénk természetesen további házakat nyitni, ez azt jelenti, hogy hivatalosan január elsejétől indul el a botswanai házunk, de természetesen tervezünk még Afrikában különböző helyeken is újabbakat nyitni. Egyelőre magunk is érdeklődéssel figyeljük a külügyminisztérium terveit. Hiszen ott mi nem szeretnénk új képviseletet nyitni, ahol új nagykövetség nyílik, hiszen ott ezáltal már lesz magyar képviselet. Mi azzal szeretnénk civil szereplőként sajátos módon a külügy törekvéseit és a magyar jelenlétet kiegészíteni, hogy azokon a területeken, amelyekre nem ér el a külügyminisztérium hathatós segítsége, ott is legyen valaki, aki az odautazó magyar állampolgárok érdekeit valamilyen módon képviseli. Nem csak Afrikában tervezünk HTCC-t nyitni, kettőt Ázsiában és egyet Dél-Amerikában is. Ezeket az országokat egyelőre nem nevezném meg, had maradjon ez titok, hogy legyen miről beszélnünk jövőre is.
– Hogyan lettél ennyire sikeres?
– Kívülről persze mindig másképp látszik, mint ahogy az ember megéli önmagában. Ha egyetlen szót kellene mondanom arra, hogy valaki mitől lesz sikeres, akkor azt mondanám, hogy vállalni kell. Be kell vállalni mindent, merni kell, neki kell menni az élet kihívásainak, akkor is, ha az ember azt gondolja, hogy ebből talán nem lesz semmi. Nem szabad kishitűnek lenni. El kell hinnünk, hogy képesek és alkalmasak vagyunk bármire, hiszen egyik ember sem okosabb vagy butább mint a másik. Hanem az egyik vállalkozóbb szellemű, a másik félénkebb. Ezt a félelmet nehéz legyőzni és bennem is rengeteg ilyen félsz volt gyerekkoromban. Talán az, hogy külföldre kerültem tanulni, törte le bennem ezt a félelmet, a félelmet attól, hogy vajon mi lesz az ismeretlenben. Az ismeretlenben is pont olyan emberek laknak, azok is pont olyan segítőkészek vagy pont olyan durvák és bántóak tudnak lenni, mint Magyarország polgárai, de köztük is meg lehet találni azokat a barátokat, akik segítik az ember életét. Én így találtam barátokra annak idején Moszkvában az egyetemen, ez a barátság sokszor elkísér és a világ bármely táján találok iskolatársakra. A másik amit mindenkinek üzennék, hogy ki kell tartani. A kitartás és egyfajta pozitív vakmerőség, amivel az ember az élethez hozzááll, mindig meghozza az eredményét. Hinnünk kell, akkor is, hogyha nem tudunk rendesen angolul, hogy tudunk Barack Obamával beszélgetni, ha kell. Hinnünk kell, hogyha nem találkoztunk az adott szituációval vagy emberekkel, hogy ők sem okosabbak nálunk. Minden ember alkalmas, mindenkinek magát kell arra rákényszeríteni, hogy előrehaladjon, mindenkinek magát kell motiválnia, nem várhatjuk sajnos a sült galambot. És Darwin egyik idézetével szeretném befejezni. Azt mondta, hogy nem a legerősebb, nem a legszebb és nem a legokosabb jut célba, hanem a legjobban alkalmazkodó. Én azt kívánom mindenkinek, hogy tudjanak alkalmazkodni a világhoz.