Nem értik a hinduk a művészetet
Az indiai Rádzsasztán állam rendőrsége hivatalosan bocsánatot kért, miután azért tartóztatott le művészeket, mert azok egy kiállításon tehenet ábrázoló héliumlufit mutattak be.
Rendőrök lepték el Dzsaipur városi művészeti kiállítását, miután panasz érkezett arra, hogy egy, a hindukat sértő, életnagyságú héliumtehén lebeg ott a levegőben. A rendőrök két művészt őrizetbe vettek, a hindu aktivisták pedig lehozták a művet a földre. Szerintük a héliumtehén kiváló jele a növekvő vallási intoleranciának Indiában.
Rádzsasztán állam vezetője, Vasundhara Raje később a Twitteren fejezte ki, hogy „szomorú” az incidens miatt, így a rendőrség bocsánatot kért. A kormányzó pedig személyesen beszélt a művészekkel.
A különös mű alkotói szerint az életnagyságú tehén képmása annak isteni mivoltát jelképezi, és kiemeli az indiai tehenek sorsát, melyek sorra megfulladnak a műanyag zacskóktól. Néhányan azonban úgy látták: a tehén úgy nézett ki, mintha felakasztották volna. Az alkotókat ezért azzal vádolták meg, hogy megsértették a teheneket, amiket pedig az élet szimbólumaként tisztelnek a hinduk Indiában.
A rendőrség egyébként őrizetbe vett két másik művészt is, akik megpróbálták megakadályozni, hogy a tehenet eltávolítsák, ami a közösségi oldalakon óriási felháborodást keltett. Az alkotást azonban a kiállításon nem helyezik vissza.
„Nem akarunk bántani senki a művel, és nem helyezzük vissza a helyére” – mondta a kiállítás rendezője.
(Fotó:Surendra Jain Para)