Mark Walhberg a pápa előtt hozta magát zavarba
A színész a Ted című filmje miatt esdekelt bűnbocsánatért a hétvégi családi rendezvényen.
A pápa a hétvégén Philadelphiában a Családok Fesztiválja rendezvényen vett részt, ahol megannyi sztárvendég szólalt fel a hagyományos értékek mellett. A megmozduláson volt minden, mint a búcsúban, Ferenc pápa kedvéért Amerika összegyűjtötte összes vállalható kiválóságát, az énekesnőktől a színészeken át a gyereksztárokig.
Így történhetett, hogy a 14 éves Bobby Hill operaénekest Mark Wahlberg filmsztár váltotta a pódiumon. A színész pár pillanattal azután, hogy mikrofont kapott, máris szabadkozni kényszerült, első pár mondatával ugyanis saját magát is sikerült zavarba hoznia:
“Én mondom, Bobby hangja olyan, mintha az angyalok énekét hallgattam volna. Aztán a srác odasúgta a fülembe, hogy imádta a Ted című filmemet, de persze erre rögtön rávágtam, hogy ez a mozi nem éppen az ő korosztályának való. Szentatyám, kérlek bocsáss meg nekem ezért! Én mindig is abban a hitben éltem, hogy Istennek van annyi humorérzéke, hogy megbocsássa nekem, hogy ilyen filmeket is csinálok” – gyónta meg “bűneit” a híresség.
Így, hogy maga a pápa is tiszteletét tette az eseményen, valószínűleg Mark tiszta lelkiismerettel fog majd bele újabb arcpirító projektjeibe…