Megleckéztetik az arab aranyflottát Londonban

Nyár közepe van, vagyis London elitnegyedeiben az a szezon, amikor ellepik az utcákat a hipergazdag arabok extravagáns autói. Amelyekkel gyakran gyűlik meg a bajuk a helybelieknek és a rendőröknek. A kensingtoni tanács most úgy döntött: rendet rak.

2010 óta minden nyáron visszatérő esemény, hogy a leggazdagabb arabok az autóikat is magukkal viszik Londonba, nyaralni. Hihetetlen csodák parkolnak ilyenkor a luxusüzletek előtt, az ötcsillagos hotelek mellett  és az elit utcákban. Akár a járdán is, és az sem ritka, hogy kocsicsodák gyorsulási versenyétől hangosak a londoni utcák.

Kensington és Chelsea tanácsnokainak elegük lett ebből. Úgy döntöttek, lecsapnak azokra a turistákra, akik nem tudnak viselkedni a Lamborghinik, Rolls Royce-ok és Ferrarik volánjai mögött – adja hírül a szaúdi al Arabiya. Azokat, akik túl zajosan vezetnek, másokkal kellemetlenkednek, bosszúságot vagy problémát okoznak nekik, balesetveszélyesen közlekednek, mostantól megbírságolják. Rosszabb esetben bíróság elé állítják, vagy a legrosszabban elkobozzák tőle az autócsodát.

Hogy tisztában legyünk azzal, milyen is ez a csoda, arra itt van néhány példa. Tavaly tűnt fel a londoni utcákon egy szaúdi tulajdonos arany Range Rover Hamann Myster-e, 666-os rendszámtáblával. Ez akkori újsághírek szerint a luxus új szintjére emelte a brit fővárost extráival, aranyra festett motorjával, 58 és fél centis kerekeivel és fekete-arany karosszériájával.

images_stories2_szaudi_szuperkocsi

2010-ben egy 20 millió dolláros Koenigsegg CCXR és egy 600 ezer dolláros Lamborghini Murcielago parkolt a Harrods áruház előtt, állítólag a katari urakodócsalád tagjainak az autói. Az volt az első év, amikor az arab szuperautók elözönlötték Londont. Az “inváziós erők” tagja volt akkor egy 2 millió dolláros Bugatti Veyron és egy 843 ezres Mercedes Benz McLaren SLR is, mindkettő a Berkeley hotelnél parkolt, ugyancsak Knightsbridge-ben.

BUGATTI VEYRON AT THE DORCHESTER TODAY PICTURE JEREMY SELWYN 24/10/2013

A Katarból, Szaúd-Arábiából, Abu Dhabiből és Kuvaitból érkezett tulajdonosok egymással versengenek, hogy kinek van drágább kocsija. Biztosítása viszont a Daily Mail szerint koránt sincs mindegyiküknek – némelyik autó esetében ugyanis ez évi több mint 20 millió dollár lenne.

A londoniak persze buzgón fotózzák a csodakocsikat.

images_stories2_szuperkocsiklamborghini2

images_stories2_szuperkocsiklamborgkoenigsegg

images_stories2_szuperkocsikpanaszkodnakhelyiek

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez