Az afgánok a spájzban vannak!
Vannak dátumok, amelyeket a nők jobban megjegyeznek, mint a férfiak. Ez így nem igaz. A dátumokat a nők jobban megjegyzik, mint a férfiak. 2015. július 20-a azonban örökre megmarad bennem. Nem csak azért, mert aznap volt hároméves a kapcsolatunk. Igazából ez az egyik olyan momentuma az aznapi estének, ami miatt egy nem mindennapi, rendhagyó ünneplésre emlékszem majd vissza, amíg élek.
Egyik törzshelyünkön beszéltük meg a randevút párommal, Kondákor Zsófival, hogy közösen elköltött vacsorával tegyük emlékezetessé a napot. Tudtam, hogy fáradt lesz, hisz egész nap dolgozott, ezért nem számítottam hosszú estére. Ennek a fáradtságnak tudtam be a késését is.
Még akkor sem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a késésnek, mikor a hely tulaja tájékoztatott, hogy Zsófi “idegenvezetőt játszik, és szállást keres néhány embernek”. Pár perc múla tisztult ki a kép, mikor a telefonomban hallottam Zsófi hangját. “Kérlek, ne nézz hülyének, de egy afgán menekült családnak keresek hostelt ma estére. Pici babájuk van,és sehol sincs hely!” Kétségbe volt esve, ezt egyértelműen hallottam a hangján. Őrült telefonálás kezdődött, hogy találjunk egy éjszakára szállást ennek a családnak. Mire Zsófi és a kis háromfős család odaértek a törzshelyünkre, már gyakorlatilag minden lehetőséget és kapcsolati tőkét megmozgattunk a szálláskereséshez. Páromat a sírás fojtogatta, míg én nyugalmat próbáltam magamra erőltetni, mert már tudtam, hogy nincs más megoldás: be kell fogadnunk őket egy éjszakára.
Jobban mondva nem kell, de akkor, ott nem volt más opció számunkra, és számukra sem. Ahogy néztem az asztal tetején játszó kisfiút, és azt a szeretetet és nyugalmat, amit angolul szinte csak pár szót beszélő szülei árasztottak, az jutott eszembe, hogy ez a család milyen veszélyt jelenthet bárkire is? Két dolgon gondolkodtam. Az egyik, hogy mi lehet ennek az afgán családnak a története? Annyi dolgot kérdeztünk volna tőlük, de a nyelvi akadályok nem tették ezt lehetővé. A másik, amin gondolkodtunk, hogy helyes-e, amit tenni készülünk, hogy befogadunk egy menekült családot. A válasz már akkor megszületett mindkettőnkben. Amikor másnap elindult a kis afgán család a vasútállomásra, hogy eredeti úticéljuk, Németország felé vegyék az irányt, a szoba ajtaján lévő üzenőfalra a következő rövid üzenetet írták:
Este Zsófi még kapott tőlük egy sms-t, miszerint a vonatuk elindult, és még egyszer köszönik a segítséget, aztán eltűntek az európai éjszakában.
Fotó: fiatal afgán menekültek Bajorországban (dandc.eu)