Miért szednek fel néhány kilót a böjtölők Ramadánkor?

Ilyenkor a legnagyobb kihívás a Ramadán, amikor az év leghosszabb napja is beleesik. Napnyugtától napkeltéig (a hagyomány szerint attól a pillanattól kezdve, amikor egy fekete cérnaszálat már meg tudsz különböztetni egy fehértől, egészen addig, amikor már nem tudsz) tilos az evés-ivás, a dohányzás vagy éppen a szex. Ez most általában 17-18 órát jelent a Közel-Keleten, de mondjuk a svédországi muszlimoknál 21-nél is többet. Igaz, az ilyen helyekre vagy könnyített szabályok vonatkoznak, vagy az érintettek próbálnak alkalmazkodni a helyzethez. Egyébként a fekete és a fehér cérnával ma már nem kell bajlódni: van okostelefonos alkalmazás, amely elárulja, hogy hol mikortól szabad megtörni a böjtöt. Akár Budapesten is.  

Ilyenkor bizony nem nagyon működnek a hivatalok, ügyeket intézni szinte reménytelen a muszlim országokban. Az emberek fáradtak, hisz éjszaka kell magukhoz venniük mindazt az ételt-italt, amivel aztán átvészelhetik a következő napot. Reggeltől estig jóval kevesebb embert látni az utcákon, mint az év többi részében. Napnyugtakor pedig teljesen kiürülnek az utak: ilyenkor az egyébként igencsak veszélyes egyiptomi sztrádákon is élmény a vezetés. Nem úgy, mint a nap utolsó órájában: akkor az egész napi éhezéstől-szomjazástól kimerült és ingerült gyorshajtók száguldanak hazafelé vagy rokonokhoz, barátokhoz, hogy végre asztalhoz ülhessenek. Aki pedig elszámolta magát, az az út szélén áll le, hogy néhány falatot egyen, néhány kortyot igyon.

Kétféle étkezés van Ramadán idején: a napi böjtöt megtörő iftár és a kora hajnali, következő napra felkészítő szohur. Az első nagy, közös esemény: összegyűlnek a családok és a barátok, gyakran minden este más-más háznál terítenek. A szegényeknek pedig hosszú asztalokat állítanak fel az utcákon-tereken, ezekre adományokból kerül étel. Mert a Ramadán a zakat, vagyis az alamizsna ideje is. A cégek is szerveznek iftárt a dolgozóknak, politikusok a választóknak. De van, ahol a szohur is nagy társasági esemény: voltam olyan, éjfél után kezdődött, több száz fős szohur-partin is, ahol a roskadozó asztalok közé tradicionális viseletbe öltözött lovas ügetett be az egyik kairói Four Seasons báltermébe, a vendégek elkápráztatására.

Ilyenkor sokkal nagyvonalúbbak az étkezések, mint máskor. Vannak hagyományos ramadáni édességek, méztől csöpögő vagy éppen egyszerű, szezámmagos, pisztáciás sütemények, amelyeknek ez a fő szezonja. Hagyományosan tejjel és datolyával kezdődik az első étkezés, hisz ezt fogyasztotta Mohamed próféta is. De Marokkóban például többnyire harirával, paradicsom alapú, nem egyszer datolyás, csicseriborsós, citromos, fűszeres zöldséglevessel törik meg a böjtöt, és datolyás, mézes, szezámos sütiket rágcsálnak hozzá. Tunéziában brik és csorba kerül ilyenkor első fogásként az asztalra: az előbbi olajban sütött, sajttal, tonhallal, tojással töltött tészta, az utóbbi pedig leves. Irakban a madguga az, ami nem maradhat el, a pisztáciás, diós, ánizsos és korianderes datolyatorta. Egyiptomban és a Földközi tenger partvidékén, vagyis a levantei tájakon a katajef nagyon népszerű: ez is olajban sütött tészta, sajttal vagy darált dióval, pisztáciával, mandulával töltve. És persze ott van mindenhol a verhetetlen kombó, a görögdinnye sajttal. Amit aztán a mezék, a falatkák, a főételek és desszertek hosszú sora követ. Mint általában az étkezéseknél a Közel-Keleten.