Az éves átlagos fogyasztói árak több mint egy százalékkal esnek 2014-ben, miközben a bruttó hazai termék 7,4 százalékra növekszik, az egy főre jutó GDP a tavalyi 3,4 százalékról 4,5 százalékra bővül Nigériában – áll a hazai kutató és tanácsadó cég konjunktúra jelentésében. A Ciuci Consulting ügyvezető partnere, Chukwuka Monye optimizmusát a 2013-as gazdasági növekedési adat alapozta meg, melyet azzal kommentált, hogy a 6,81 százalék magasabb mind a globális, mind a regionális átlagnál. A tanácsadó cég azzal is elégedett, hogy Nigéria a mezőgazdaságával is képes volt tavaly kiemelkedő teljesítményt nyújtani.
Növekedni tudni kell…
Hurráoptimista várakozással tekint az idei gazdasági növekedésre a lagosi elemző cég, mivel már tavaly is meghaladta az ország a globális és a regionális átlagot.
(Visited 1 times, 1 visits today)