Sárkunyhók helyett jobb házak, védelem a malária ellen
Főleg Afrikában ajánlatos az építőipart munkára fogni annak érdekében, hogy a sárkunyhós építményeket kiváltsák olyan átalakításokkal, új épületekkel, amelyek kivédik a maláriát.
Egy Angliában nyilvánosságra hozott tanulmány szerzői átépíttetnék az afrikaiak lakóhelyeinek nagy részét abból a megfontolásból, hogy az ajánlott modernebb otthonok megóvnák a lakosságot a maláriától. A tudomány emberei kiszámolták, hogy a korszerűbb házakban – azaz nem sárkunyhókban– élők 47 százalékkal kisebb valószínűséggel szereznék meg a szúnyogok terjesztette súlyos betegséget. A jobb házak – melyek rendelkeznek zárt eresszel, mennyezettel, árnyékolt ajtókkal, ablakokkal – valóban elkerülhetővé teszik a magas lázzal, fertőzéssel járó kórt sokak esetében. A Durham Egyetemen professzora, Steve Lindsay, a kutatás egyik résztvevője több további tömegesen jelentkező betegség – a dengue, a leishmaniasis, a Chagas – lefékezését is bizonyosra veszi. A World Health Organization évi 600 ezer maláriás halálesetről tud, a legtöbb áldozat a szub-szaharai Afrikában született csecsemők és kisgyerekek köréből kerül ki. Fotó:AFP