Vége az élő delfinek exportjának – kevesebb kedvencből lesz vacsora
A japán delfinhalászok voltak eddig a világ akváriumainak beszállítói, de most betiltották ezt a kereskedelmet.
Taji, a délnyugat-japán kikötőváros a japán delfinhalászat központja. Részben a japán húspiacot látták el, részben a világ minden tájára szállítottak élő delfineket, akváriumok, állatkertek számára. A WAZA, a földkerekség állatkertjeit és akváriumait tömörítő szervezet már régóta követelte az élő delfinek eladásának betiltását. Most a WAZA japán tagszervezete, a JAZA kiadta a tiltó rendeletet, vége az élő delfinek exportjának. Ezzel gyakorlatilag csírájában megfojtották azt az ötletet is, hogy a jövőben tenyésszék, és ne befogják az eladásra kínált delfineket. Évente általában 200 állatot adtak el élve, egy delfinért nagyjából 8000 dollárt kaptak. A legfőbb vevő Kína volt, de Dél-Koreába sőt, az USA-ba is szállítottak. Persze az évente lehalászott 1300 delfin nagy része a vacsora asztalon végezte. Az állatvédők különösen kegyetlennek találták a Tajiban meghonosodott módszert. A delfineket először élve kifogták, majd egy szűk öbölbe engedték őket. Innen aztán egyenként újra kifogták, majd földarabolták őket a húskereskedők megrendelései szerint. De az utóbbi években folyamatosan csökkent a delfinhús iránti kereslet, ezért próbáltak egyre több élő állatot eladni, hogy az egész halászati ipart finanszírozni tudják. Most az élő delfinek exportjának vége. A fogyasztási célú halászatot nem tiltották be, de talán most kevesebb delfint fenyeget a szomorú vég, mivel kisebb költségvetésből gazdálkodnak majd a halászok. Taji polgármestere felvetette, hogy az eladásra szánt delfineket tenyészetni kellene, akkor talán nem tiltanák a kereskedelmet. De a tiltás általános, tehát a tenyésztés értelmetlen lenne. Fotó:AFP