A hóviharban a természetes elvágyódás a forró Afrika iránt csak fokozódott, a hangulat mégsem volt igazán tüzes. A legtöbb standnál csak lézengtek – néhány szolgáltató csak sajt magával beszélgetett. De mit is várhatnánk egy olyan országtól, ahonnan, idén először, egyáltalán nem indulnak téli charterek? Afrika a magyar piacnak drága, különösen azok az országok, azok a szolgáltatások (szafariszwervezők, lodge-ok) amelyek itt próbáltak meg megjelenni. Ötletből persze nincs hiány – a MALÉV csődjével, és a téli charterek elmaradásával elárvult hazai reptér helyett, ha Bécsből, vagy akár Lengyelországból indulunk, már sokkal jobb árakat kaphatunk, mondták egyöntetűen az irodák. És vannak olyan országok is, amelyek most szeretnének felkerülni a turizmus nemzetközi térképére, és (ha már eljutottunk oda) alacsony árakkal, de jó szolgáltatással csábítanának, mint például Mozambik.
Afrika az Európa hajón, Budapesten
Magyarország, Budapest – A Dunán horgonyzó Európa rendezvényhajó néhány órára Afrika-hajóvá változott. Jónéhány olyan afrikai ország turisztikai szolgáltatói mutatkoztak be a magyar piacnak, amelyek egyébként nem rendelkeznek képviselettel az országban. Szűcs Tamás beszámolója.
(Visited 1 times, 1 visits today)