Újabb induló az elnökjelöltségért

A konzervatív Rick Santorum ismét ringbe száll az amerikai elnökjelöltségért.

Rick Santorum volt pennsylvaniai republikánus szenátor szerdán Cabotban bejelentette, hogy ismét versenybe száll pártjánál az amerikai elnökjelöltség elnyeréséért. Santorum – aki egyik kezében szénröggel, a másikban amerikai zászlóval jelent meg – azt hangoztatta, hogy kiáll a munkásosztály mellett, és vissza fogja vonatni az ipar működését gátló szabályozásokat. Bírálta a szövetségi kormányzat túlterjeszkedését, és egy “világos, konzervatív Amerika-jövőképet” ígért.

A 2012-ben is rajthoz állt politikus abban bízik, hogy az alacsony jövedelmű republikánusokat, az újprotestáns-evangéliumi hívőket és a legkonzervatívabb szavazókat maga mellé állítva most is képes lesz állni a versenyt saját táborának komolyabb anyagi támogatással bíró és a párt fősodorbeli testületeinek támogatását élvező elnökjelölt-aspiránsaival.

Az előző republikánus előválasztási küzdelemben Santorum bizonyult a végül is elnökjelöltté választott multimilliomos üzletember, Mitt Romney legszívósabb ellenfelének. Tizenegy államban győzött – beleértve a jelöltállító gyűléseit elsőként megrendező Iowában -, és több mint 3,2 millió szavazatot kapott. Megfigyelők szerint azonban a republikánus elnökjelölt-aspiránsok jelenlegi, sokkal népesebb mezőnyében nehezebb dolga lesz, mert Ted Cruz texasi szenátor, Rick Perry volt texasi és Mike Huckabee volt arkansasi szenátor ugyanazt a választói réteget célozza meg, mint ő.

Rick Santorum 2012 óta enyhített az abortusz és a fogamzásgátlás ügyében vallott álláspontján, a bevándorlás ügyében viszont bekeményített, azt állítva, hogy a beáramló külföldi munkaerő letöri az amerikai béreket.

A jelentősebb közvélemény-kutatások eredményeit összevető RealClearPolitics szerint a mérések átlagosan 5 százalékos támogatottságot mutattak ki Santorumnál, amivel van esélye arra, hogy részt vehessen a 10 legjelentősebbnek tekintett republikánus aspiráns első televíziós vitáin, amelyeket a Fox News és a CNN hírtelevíziók is közvetítenek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez