Amíg még emlékszünk magunkra …

A 2015 februárjában bemutatott Megmaradt Alice-nek című film Julianne Moore főszereplésével kiválóan mutatja be a szívszorító betegség menetét. Alice (Moore) egy nyelvészprofesszor, akit relatíve fiatalon diagnosztizálnak Alzheimer-kórral. Gyors és tragikus leépülését, a valamikor brillírozó tudós intellektuális zuhanását vagyunk kénytelen végignézni, családjával egyetemben. Férje (Alec Baldwin) és gyerekei (Kate Bosworth, Hunter Parrish és Kristen Stewart) mindenben segítik Alice-t hanyatlása során, de az elkerülhetetlen vég ellen természetesen semmit sem tudnak tenni.

Néhány hónappal a film megjelenése után, májusban került fel a New York Times egyik cikke az internetre, mely az Élete utolsó napja (The Last Day of Her Life) címet viselte. Ebben egy pszichológiaprofesszor, Sandy Bem történetét olvashatjuk, aki szintén a betegség áldozata lett. A Bemről készült anyagot igazán érdemes elolvasni, nem csak magáról az Alzheimer-kórról, illetve annak lefolyásáról és a környezetre gyakorolt hatásáról, hanem az eutanáziáról és annak kérdéses ügyéről tudhatunk meg sokat.

Mindkét esetben az első tüneteknél kezdődik a történet. Először nem jut eszükbe egy-egy szó vagy kifejezés, talán összekevernek két hasonlót, ilyenek mindenkivel előfordulnak. Azonban a kisebb tévesztések és felejtések egyre gyakoribbak lesznek, majd komolyabb szimptómák is társulnak hozzájuk. Ilyenkor felmerül az emberben, hogy valami baja lehet, Alice például meg volt győződve arról, hogy agytumorja van. Néhány vizsgálat könnyen kimutatja, hogy komolyabb memóriaproblémákról van szó, ilyenkor pedig a legtöbb esetben elvégzik azokat a vizsgálatokat is, amelyek biztosra mondják, hogy az illető Alzheimer-kórban szenved-e.

Többek között a betegségre akarja felhívni a figyelmet a találó című Forget-Me-Knot című újonnan megjelent számítógépes játék, mely egy Alzheimer-kóros szemszögéből mutatja be a világot (illetve jelen esetben egy szobát) a játékosnak. A fejlesztők arról beszéltek, hogy ugyanaz a feladat áll majd a felhasználó előtt, mint egy demens beteg esetében. A szobában található tárgyak, képek és írások alapján kell összerakni a főszereplő életét.

Nem ez az első ilyen jellegű kezdeményezés a játékiparban, még tavaly novemberben jelent meg egy cikk az Ether One nevű játékról, amely egy belsőnézetes puzzle-játék. Itt egy jövőbeni cég egyik munkatársát játsszuk, akinek az a feladata, hogy egy idős hölgy emlékeibe keressük meg az összefüggő részeket, hogy végül egy teljes képet alkothassunk. A kiváló történettel rendelkező játék során különböző tárgyakat kell visszavinnünk magunkkal, hogy darabonként rakhassuk össze Jean Thompson életét.

Bár rengeteg módon próbálják feldolgozni az Alzheimer-kórt, annak tüneteit és hatását az egyénre, illetve annak környezetére, ahogyan az Ether One egyik fejlesztője is elmondta, ez nem olyan egyszerű.

“Van nekünk erre egy kifejezésünk: ha láttál egy Alzheimer-kóros beteget, akkor egy darab Alzheimer-kóros beteget láttál. Minden személy élménye a betegséggel teljes mértékben egyedi és személyes, így aztán képtelenség lenne átélni, hogy min mennek keresztül.”

A betegség kezelése és gyógyítása pedig még gyerekcipőben jár, bár léteznek olyan gyógyszerek, amelyek valamelyest lassítanak a folyamaton, egyelőre érdemben nem tudják visszafordítani a betegség lefolyását. Végezetül pedig itt, az Urban Times oldalán találhatunk egy képet, melyen egy festő, William Utermohlen önarcképeit láthatjuk, ahogyan egyre kevésbé emlékezett saját vonásaira a betegség során.

Fotó: Pixabay