Hová tűntek a sztrádára szánt milliárdok?
Az algériai sztráda még nem készült el, de a nyerészkedőket már elítélték.
2006-ban kezdték építeni a nagy kelet-nyugati algériai autópályát. A fővállalkozó egy kínai cég volt, a CITIC, de részt vett a munkálatokban egy spanyol, egy olasz, egy svájci és egy portugál cég is. Eredetileg 11 milliárd eurót szánt a nagy beruházásra az algériai kormány. 2009-ben kiderült, hogy nagy bajok vannak. Egyre több pénzt igényeltek az építők, miközben a munka messze nem a terv szerinti ütemben haladt. Vizsgálat indult, és gyorsan kiderült, hogy hatalmas korrupció közepette zajlik az építkezés. Óriási pénzek vándoroltak a „közvetítők” és néhány magas rangú állami tisztviselő zsebébe. Hat évig tartott a vizsgálat, amely ez év elején lezárult és már a pert is megtartották.
16 személy és hat cég ellen hozott ítéletet az algíri bíróság. A nagy lenyúlás két fő szervezője 10-10 év börtönt kapott. Egyikük, Mohamed Kheledi, az állami autópálya felügyelet élén állt. A másik fővádlott, Chani Medjoub egy luxemburgi-algériai kettős állampolgárságú üzletember. Az ő esetében a bíróság kérte a luxemburgi hatóságokat ottani vagyonának lefoglalására. A két fő segítő hét-hét évet kapott. A svindli algériai szervezői svájci bankszámlájukra kapták a „jutalékot”. A dolgok jelenlegi állása szerint már 17 milliárd euró ment el az építkezésre, de ebből 5 milliárd magánzsebekbe került. Részt vett a trükközésben két üzletasszony is, aki testvérek. A sors keserű fintora, hogy édesapjuk a köztiszteletben álló egykori diplomata, jelenleg a korrupció ellenes algériai főhatóság élén áll. Megbüntették a pénzügyi trükközésben részt vevő külföldi cégeket is, mindegyiknek 500 ezer eurós pénzbüntetést kell fizetnie, legalábbis így szól az ítélet.
Ami magát az autópályát illeti: az még nem készült el teljes egészében. Viszont jó néhány, korábban már átadott szakaszt le kellett zárni, és újra kellett burkolni. Mert a kivitelezők még azon is nyerészkedtek, hogy nem az előírt minőségű alapanyagokat használták, hanem olcsó bóvlit, amit persze a számlákon eredetinek tüntettek fel. Fotó:AFP