Afif Maherzi, a hivatal vezérigazgatója Tuniszban a hétvégén magyar újságíróknak elmondta: tavaly például 1,5 millió líbiai vendég érkezett Tunéziába. A líbai konfliktus miatt azonban az idén eddig a kereskedelmi szálláshelyeken 700 ezer líbiai menekültet fogadtak be.
Hozzátette: azzal számolnak, hogy az idén 2010-hez képest a turizmusból származó bevétel 35-40 százalékkal csökken, mindössze 3 millió dollárt tesz ki.
“Az előfoglalások alapján gyenge forgalom várható, a remény a last minute utakban van” – jegyezte meg a hivatal vezetője. Hangsúlyozta, hogy Tunézia biztonságos, vannak ugyan demonstrációk, de ezek nem veszélyeztetik a közbiztonságot.
Riadh Dkhili, a hivatal Magyarországért, Szlovéniáért, Romániáért és Szerbiáért felelős vezetője azt mondta: már tavaly 30 százalékos csökkenést mértek a magyar piacról, akkor 31 ezer magyar turista utazott Tunéziába, az idén 20 ezret várnak.
A hivatal vezérigazgatója elmondta, hogy a politikai átmenet során a korábban elmaradt fejlesztéseket is igyekeznek pótolni, javítani a szolgáltatások színvonalát. Mint mondta, ebben a kormányzat is támogatja a vállalkozásokat. Példaként említette, hogy a chartergépek esetében minimum 60 százalékos töltöttségnél a 40 százalékot az állam támogatja. Az állam segíti a szolgáltatókat azzal is, hogy átmeneti időre átvállalja a munkaerőköltségek egy részét. A tervek szerint a turisztikai marketingben a klasszikus tengerparti üdülés mellett igyekeznek bemutatni más idegenforgalmi kínálatot is, így például nagyobb hangsúlyt kap a kulturális turizmus.
Az idén Tunézia 33 millió eurót fordít európai kampányokra, ebből a magyar, szlovén, román és szerb piacra 1,5 millió jut. Tavaly a marketing keret 25 millió euró volt, Riadh Dkhili becslése szerint jövőre azonban már 55 millió euróra nőhet az európai marketing keret.
A Magyarországról induló charterjáratokat március végén indították újra.
(Visited 1 times, 1 visits today)