Női kézben a grúz hadügyek
A harcias, büszke férfiakról ismert Kaukázus történetében először kapta meg egy nő a védelmi miniszteri megbízást Grúziában. Tavaly nyár óta már hét miniszterváltás történt az országban.
Új környezetvédelmi, sport és ifjúsági, illetve hadügyminisztere van Grúziának. Az utóbbi a 41 éves nemzetközi jogász Tina Hidaseli. A republikánus párti képviselő az Európai Integrációs Bizottság tagja. Férjével, Davit Usupasvilivel (a parlament sajtófőnöke) a kormányzó Grúzia Álom nyugatbarát csoportjába tartozik.
Bár Hidaseli kiemelkedő közszereplőnek számít, kinevezése több kérdést is felvet. Fél év alatt már másodszor váltják a hadügyminisztert. Tavaly novemberben azután menesztette Iraklij Alaszaniját Iraklij Garibasvili miniszterelnök, hogy a politikus a kormány által kezdeményezett hadügyminisztériumi vizsgálatot támadásnak nevezte az ország euro-atlanti törekvéseivel szemben. Hidaseli elődje, Mindia Janelidze pedig most korábbi posztjára, a miniszterelnök biztonsági tanácsának élére tér vissza.
A most már ellenzéki szabad demokraták tagjaként Alaszanija örömmel gratulált az első női hadügyminiszternek. Sajtóértesülések szerint ugyanakkor hangsúlyozta, reméli, hogy Hidaseli munkáját sokkal inkább a nemzetbiztonsági szempontok fogják befolyásolni, mintsem bizonyos politikai szereplők iránti lojalitása.
Ezzel a kijelentésével egyértelműen Bidzina Ivanisvilire utalt – írja az eurasianet.org. Az ország korábbi milliárdos miniszterelnöke (a korábbi elnök, Mihail Szaakasvili ellenfele), egyben a kormányzó Grúzia Álom párt megalapítója jelenleg is nagyban befolyásolja az ország politikáját. Sokan az ő lekötelezettjének tartják a jelenlegi miniszterelnököt, Iraklij Garibasvilit. Ilyen körülmények között erősen kételkedik abban a grúz közvélemény, hogy Hidaseli képes lesz ellensúlyozni Ivanisvili befolyását.
Kép: Europress/AFP