Majdnem létrejött az árutőzsde Zimbabwéban. A kormányzat több kísérletet is tett a főként az agrártermékek koncentrált piacának felállítására, de belső nézeteltérések miatt nem jutottak egyről a kettőre. Újabban a Zimbabwei Nemzeti Kereskedelmi Kamara vetette fel az “intézmény“ megszervezésének gondolatát. A folytatás is bíztató, mivel a kormány elhatározta, májusban 500 ezer dollárt folyósít a mezőgazdasági árutőzsde céljaira, igaz, egyelőre csak az agrártermékek kereskedelmének – például cseréjének – a tisztába tételét kezdeményezik. Ebbe beleértik a más tőzsdei cikkek – nyersanyagok – kereskedelmét is, mégpedig úgy is, hogy a támogatások, árszabályozások leépítését elindítják, és lehetőség szerint megakadályozzák az ártorzításokat. A Hararéban élő független közgazdász, John Robertson kifejtette, az alacsony mezőgazdasági terméskilátás megint megnehezítheti az árutőzsde – benne a gabonaszekció – megszervezését, de az sem mellékes, hogy a földreform hogyan hat vissza a termelőkre, termelésre.
Akadozó árutőzsde-tervek
Az árutőzsde – és annak gabona szekciója – újra napirendre került Zimbabwéban, de a kormányzat, bár pénzt is ad az előkészületekre, nem biztos, hogy képes lesz véghezvinni tervét.
(Visited 1 times, 1 visits today)