Egyre több dél-koreai fiatal megy Északra, mármint Észak-Európába

Az nem meglepő dolog, hogy a dél-koreai fiatalok külföldön próbálnak szerencsét, hiszen az idegen nyelvet beszélő, komoly üzleti iskolát végzett munkaerőre mindig van kereslet. Persze vannak, akik végleg otthagyják hazájukat. Míg eddig Amerika volt a cél, mostanában Észak-Európa is egyre népszerűbb.

Régebben azok, akik valamilyen okból elhagyták hazájukat, Dél-Koreát, főként az Egyesült Államokba, Japánba, Kínába, Új-Zélandra, vagy Nyugat-Európába költöztek. Többségük 40 éves, vagy annál idősebb. Mostanában azonban egyre kedveltebb célpont lett néhány észak-európai ország, a fiatal 20-as, 30-as éveikben járó dél-koreaiak körében, akik egy nívós egyetem elvégzése után ezekben az országokban kívánnak dolgozni. Olyan otthont keresnek, ahol megfelelően védi a polgárokat a jogrendszer, és ahol magas életszínvonalra számíthatnak.

A trend egyébként a koreai versenyből fakadó kiábrándultság miatt keletkezett, ugyanis a koreai társadalomban egyre korlátozottabbak a lehetőségek. A gazdasági visszaesés miatt a verseny egyre nagyobb lett, a magas életszínvonal elérésének lehetőségét már külföldön látják a friss diplomások. A külügyminisztérium adatai szerint a külföldön élő dél-koreaiak száma nőtt Dániában, Finnországban, Norvégiában, Svédországban, az előző évekhez képest csaknem kétszeresére.

Sammy Lee, bevándorlási tanácsadó azt mondta: „Az országok kiválasztásánál fő szempont a társadalmi jólét, a megfelelő oktatási lehetőségek és a tiszta környezet.”

Korábban azt gondolták, hogy ilyen hely az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland, ahol egy ideig örültek is a bevándorlóknak, de mostanában egy inkább érezhető egyfajta idegengyűlölet, így a koreai fiatalok továbbálltak. Ráadásul időközben ezekben országokban szigorították a bevándorlási feltételeket. Dél-Korea 2010-ben kötött megállapodást Dániával, illetve 2011-ben Svédországgal, ennek értelmében átmeneti időszakokra mehetnek koreai fiatalok az említett országokba dolgozni. A programban résztvevők számára ez legfeljebb egy év.

Az észak-európai országok további vonzereje, hogy a korábban preferált térségekkel szemben ott még kevesebb koreai dolgozik, így több a lehetőség. Azok, akik már ott vannak, óva intik  a nyüzsgő városi élet kedvelőit..

Észak-Európa azok számára jó választás, akik csendes életet kívánnak élni, nyugodt környezetben. Ez pokol lehet azok számára, akik a modern nagyvárosokat preferálják”- mondta Lee.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez