SZI: Mivel foglalkozik a RAU?
KC: A RAU nőkkel foglalkozó ága a nőket érintő politikai erőszakkal foglalkozik. A zimbabwei politikát nagy feszültségek és érdekellentétek jellemzik a hatalmon lévő Robert Mugabe által vezetett ZANU-PF és Morgan Tsvangirai neve által fémjelzett MDC (Mozgalom a Demokratikus Változásért) pártok között. Az utolsó elnökválasztásokra 2008-ban került sok. A világ bár keveset foglalkozott vele, az elnökválasztásokat erőszakos cselekmények sorozata előzte meg és követte. A bizonytalan választókörzetekben, illetve a köztudottan MDC-s területeken a lakosságot, főképp a falusiakat terrorizálták, félelemben tartották, bántalmazták. Így próbálni rávenni a szavazópolgárokat arra, hogy a megfelelő pártra, tehát a ZANU- PF-re szavazzanak.
SZI: Hogyan kerülnek képbe a nők? Ők is politizálnak?
KC: A zimbabwei politikai életben elsősorban a férfiak, tehát a nők férjei, testvérei, családtagjai aktívak. AZ MDC aktivistáit vagy szimpatizánsait a parancsot teljesítő erőszakszervezetek, vagy a pénzzel vagy egyéb juttatásokkal motivált és felbujtott fiatalok csoportjai keresték fel. A férfiak sokszor elmenekültek az inkvizíció elől. Elszöktek otthonról és elrejtőztek gondolván, hogy családjaiknak nem fog bántódása esni. De nem így történt. Ott, ahol nem találták otthon a keresett politikai aktivistát, az otthon tartózkodó feleségeket, lánytestvéreket büntették meg. Nőket erőszakoltak meg és vertek meg saját otthonaikban, családtagjaik, gyermekeik szeme láttára! Rengeteg dokumentáció készült a 2008-as politikai erőszakhullámról, de senki sem foglalkozott a nők helyzetével. Azért dolgozunk, hogy felderítsük és elmondjuk, mi történt, hogy ezek a szörnyűségek ne történhessen meg újból! Nem beszélve arról, hogy a bűnelkövetők többségét senki sem büntette meg, a mai napon szabadlábon vannak!
SZI: Kik követték el ezeket a szörnyű tetteket és hogyan?
KC: Nagyon nehéz pontosan megmondani, hány esetről van szó, pontos számadataink nincsenek, nem is lehetnek. Feltételezéseink szerint 2008 májusa és júliusa között közel 2000 eset történt, országszerte. Rendkívül összetett és érzékeny problémáról beszélünk. A nők többsége titkolja és szégyelli a történteket, nem beszél róla. Amit tudunk, azoktól a nőktől tudjuk, akik felvállalták a történteket. Az elbeszélések alapján a kormányhadsereg, a rendőrség, nyugalmazott katonák és fiatal erőszakszervezetek egyaránt elkövetői voltak ezeknek a bűntetteknek. Sok nőt megbecstelenítettek, megvertek, gyakori volt, hogy szabályosan elfenekelték az asszonyokat. A választott erőszakmódok hatásosak voltak. Egy zimbabwei nőt arra kényszeríteni, hogy húzza fel a szoknyáját, vagy vetkőzzön le idegen férfiak előtt, hajoljon le, hogy elfenekelhessék, rendkívül megalázó és szégyenteljes dolog. Ez a lelki meggyalázás egy nagyon hatásos módja, embertelen tett. Nem beszélve a szexuális erőszakról és annak az élet számos területére kiterjedő következményéről. Zimbabwét erős patriarchális társadalom jellemzi. A férfiak menyasszonypénzt fizetnek a feleség családjának, nem kis összeget. Manapság 5000-10000 USD-t kérnek egy nőért, ami óriási összegnek számít. Korábban a menyasszonypénz a családok közötti társadalmi kapcsolatok megerősítését szolgálta. Manapság azonban, főképp a fizetendő pénz összegének megugrásával az intézmény eredeti céljait elveszítve eltorzult. A férfi fizet a nőért, ráadásul rengeteget, kvázi megveszi azt. Ez hozzájárul ahhoz az általános problémához, hogy a nőkre nem, mint egyenjogú partnerekre, társakra, hanem, mint tárgyakra tekintenek. Ez pedig a női jogok megsértése mellett egy más sor problémát eredményez, például házastársi erőszakot. Gondoljunk bele, egy ilyen helyzetben egy férj, ha a feleség megtagadja a szexuális érintkezést, így érvel:”Sokat fizettem érted, az enyém vagy, azért vettelek, hogy kedvem leljem Benned, amikor úgy tetszik Nekem.” Az is fontos probléma, hogy a statisztikák szerint a politikai erőszakkal párhuzamosan a házastársi erőszak is nő, bár kutatás hiányában nem tudjuk pontosan, melyik tényező befolyásolja a másikat.
SZI: A megerőszakolt nőkre hogyan tekintenek házastársaik, illetve a társadalom?
KC: Ez egy rendkívül kényes és érzékeny kérdés. Rengeteg nő soha nem beszél a történtekről. Egyrészt mérhetetlenül szégyellik a történteket, másrészt félnek férjeik és a társadalom reakciójától. A változás szinte elkerülhetetlen. Voltak, akik idegenektől estek teherbe, mások AIDS-esek lettek. Tudunk olyan férjekről, akik visszaküldték feleségeiket és gyerekeiket oda, ahonnan korábban feleségül kérték őket. A legtöbb esetben a férfiak nem tudják feldolgozni, hogy feleségük más férfival közösült. De vannak olyan példák is, ahol az elfogadóbb attitűdöt mutató férjjel ma is együtt él a feleség, de a testi érintkezés azóta is tabu közöttük. A nők elleni erőszak alapjaiban rombolja le a társadalmi normákat és értékeket, és mint látjuk, a társadalom számos aspektusára kihat. Ezért is gondoljuk, hogy a problémát csak a férfiakkal együtt lehet megoldani. Addig, amíg a férfiak így gondolkoznak a nőkről, és a nők nem mernek beszélni a történtekről, nagyon nehéz változást elérni. Ez nem egy nőket érintő probléma, ez az egész társadalmat érintő szörnyűség. Az elkövetők jól tudták: a nők bántalmazásával a férfiakat is büntették.
SZI: Mik a RAU célkitűzései? Mit lehet tenni?
KC: Biztosítanunk kell, hogy soha ne fordulhassanak elő többé ezek a bűntettek! Jövőre ismét elnökválasztások lesznek, és már előre rettegünk attól, vajon mi fog történni. Minden lehetőséget megragadva kommunikálunk a problémáról, otthon és külföldön egyaránt. Felrázzuk a média és a nemzetközi politika érdeklődését, igyekszünk minél több befolyásos nőt megnyerni ügyünknek. Talán, ha a nemzetközi szervezetek és politika is többet foglalkozik a nőket érintő politikai erőszakkal Zimbabwéban, több figyelmeztetés érkezik külföldről, kevesebb nő esik politikai erőszak áldozatául a jövőre tervezet elnökválasztásokon. Az is fontos lenne, hogy a választási megfigyelők ne csak a voksolás idején legyenek itt, mivel a legtöbb erőszak a választást megelőző és követő 3-3- hónapban történt. Muszáj elérnünk, hogy a tetteseket büntessék. Szankcionált példa nélkül a bűnelkövetők nem fognak elrettenni! Bár számos zimbabwei nemzeti törvény védi a nők jogait (Domestic Violence Act, Sexual Violence Act, Criminal Codification ACT), sőt Zimbabwe több regionális és nemzetközi törvényt (CEDAW, SADC Gender and Development Protocoll) is aláírt és elfogadott a nők jogainak védelmében, a törvényeket nem tartják be, a bűnösöket nem büntetik meg!
SZI: A dél-afrikai régió más országaiban is vannak hasonló kampányok?
KC: Igen, Kenyában, Tanzániában, Malawiban, Namíbiában és a Dél-Afrikai Köztársaságban jártunk. Érdekes, hogy kiderült, hogy más környező országokban is létezik nők elleni politikai erőszak, csak nem tudták, hogyan kezeljék az ügyet, hogyan kezdjenek neki, vagy a problémát a szőnyeg alá söpörték. Igyekszünk motiválni hasonló helyzeteket megélt nőtársainkat és egyesületeiket, hogy kommunikáljanak az ügyről. Jelenleg például Kelet-Kongóban keresünk partnert, hiszen ott is rengeteg politikai erőszak éri a nőket. Ha több országból, többen és nagyobb hanggal beszélnek a témáról, talán könnyebb lesz változást elérni. Amikor előadok külföldön sokszor mondják, hogy Zimbabwe helyzete egyedi, és átsiklanak üzeneteink felett. De ha sikerül rámutatnunk, hogy más környező afrikai országokban is léteznek hasonló problémák, többre fogunk tudni menni. Több regionális szervezetet meghívtunk Zimbabwéba tanulmányútra. Találkoztak az érintett nőkkel, illetve van néhány olyan áldozat, aki felvállalja a történteket, kiáll a pódiumra és tanúbizonyságot tesz. Egyébként ez veszélyes dolog, hiszen minket, nőjogi aktivistákat is letartóztathatnak, bebörtönözhetnek, hiszen olyan dolgokról beszélünk, ami a zimbabwei vezető politikai pártra nem vet jó fényt, illetve annak céljaival ellentétes.
SZI: Nem félsz, hogy ha hazatérsz Európából, téged is elvisznek a repülőtérről?
KC: De, félek, de valakinek beszélnie kell ezekről, hogy a helyzet megváltozhasson. Amikor azokkal a nőkkel beszélek, akik megélték ezeket a tragédiákat, arra gondolok: ők a bátrak, én csak közvetítek, és ahogy tudom, segítem az ügyüket. Félelmetes a helyzet, de valahogy véget kell vennünk egyszer a megfélemlítésnek.
A nők elleni politikai erőszakról készített filmek a következő linkeken tekinthetőek meg:
http://www.youtube.com/watch?v=vThYv6rUP34
http://hub.witness.org/HearUs-ViolenceAgainstWomeninZimbabwe2