A legtöbb szubszaharai afrikai ország nem azért szegény, mert nem tudja, hogyan kell fogyasztani, hanem azért, mert nem rendelkezik a szükséges emberi és fizikai termelési kapacitással – fogalmazta meg sajátos véleményét egy kínai közgazdász, Justin Yifu Lin, aki korábban a Világbank kötelékében dolgozott. Azzal érvelt tovább, hogy Afrika most megy keresztül azon az átalakulási folyamaton, amelyen Kína harminc évvel ezelőtt. Utalt rá, hogy nem véletlenül költözik számos kínai gyár a kontinensre, ahol a technológiai színvonal emelésében tudnak partnerek lenni. A Kína-Afrika Üzleti Tanács minapi friss adataiból pedig kitűnik, már 550 kínai vállalat számára Afrika jelenti a perspektívát, befektetéseik között acél-, cement-, elektronikai termékek szerepelnek, illetve gépkocsi összeszerelésre is üzemet alakítanak ki. Egyelőre még csak 2012-es adattal rendelkezik a tanács, a kínai-afrikai kereskedelem mértéke ekkor megközelítette a 200 milliárd dollárt, 19,3 százalékkal többet, mint a megelőző évben volt. A kínai befektetésekről szintén ismertettek egy számot, a 2,5 milliárd dollár szintén a 2012-es esztendőben a növekedésről is tanúskodik, arról, hogy az előző esztendeinél 71 százalékkal többet invesztáltak. Aktuális, szintén kínai hátterű befektetés kezdődik el Ghánában: ezúttal spirálcső gyárat hoznak létre, ahol más, építőipari rendeltetésű acéltermékeket is készítenek.