Íme, ők az Öböl-menti monarchiák uralkodói

Szalman ibn Abdul-Aziz asz-Szaúd: Szaúd-Arábia

A jelenleg nyolcvan éves Szalman csupán néhány hónappal ezelőtt vette át a hatalmat az idén elhunyt Abdullah királytól. Ő Szaúd-Arábia hetedik királya és Sudairi-klán tagjai. A Sudairi-klán Abdul Aziz Ibn al-Szaúdnak – az ország első uralkodójának – Hassza bin al-Sudairi nevű feleségétől született hét fiából áll. Tagjait tartják az ország legerősebb uralkodói frakciójának, az ő kezeikben összpontosul a valódi hatalom. Szalman herceg korábban Rijád kormányzója és „a két szent mecset őre” volt, és ő tette modern nagyvárossá a Perzsa-öböl menti monarchia fővárosát. Különösen nehéz időszakban került hatalomra: az Iszlám Állam terrorszervezet iraki és szíriai hódításai, az olajár csökkenése, az iráni atomprogram, valamint a szomszédos Jemenben zajló lázadás és polgárháború közepette lett ő a király. Emiatt “rendezték le” alig 12 órával elődje halála után az utódlás kérdését: Mohamed Bin Nadzsef belügyminiszter lett a koronaherceg helyettese, valamint Szalman saját fiát, Mohamedet nevezte ki védelmi miniszternek és a Királyi Főbíróság főtitkárnak is, ami különös jelentőséggel bír, mert ők tudnak minden, a monarchiát érintő kül-és belpolitikai kérdésről.

Kábúsz bin Szaíd al-Búszaídi: Omán

1970-ben lett a brit protektorátus alól felszabadult Omán első szultánja. Ő nevezte el az országot Ománnak, és alapította meg a fővárost, Maszkatot. Amikor trónra került, akkor Omán még fejletlen, elzárkózó és elmaradott állam volt, gyakorlatilag az utolsó ilyen a régióban. Az ő uralma alatt több évszázadot lépett előre a történelemben, mivel a vezetés a gazdasági növekedésre, a stabilitásra, a nők egyenjogúságára, a turizmus fejlesztésére és a társadalmi nyugalomra összpontosított. Ománnak sikerült kimaradnia a regionális konfliktusokból, és jelenleg is kitűnően egyensúlyozik a nagyhatalmak (Egyesült Államok és Kína), valamint a regionális hatalmak (Szaúd-Arábia és Irán) között. Az egyetlen problémát az utódlás kérdése jelenti. Az ománi szultán november 5-én jelent meg utoljára a nyilvánosság előtt, de akkor is csak távolról és rövid ideig vette őt a kamera. A híresztelések szerint súlyos beteg, ami miatt már elindult a találgatás, hogy ki fogja követni a trónon. Ez annak tükrében izgalmas kérdés, hogy nincs gyermeke, nincsenek testvérei és nincsen kijelölt utóda sem.

Szabáh el-Ahmad al-Dzsábir : Kuvait

2006-ban érdekes körülmények között került az ország élére: az eredetileg kijelölt utód,  Szaad koronaherceg súlyos betegségben szenvedett, a parlament nem fogadta el a személyét, a törvényhozók szerint ugyanis nem tudta volna irányítani Kuvaitot. Az ország első családjai ezután egymással folytattak harcot, és a választás Szabáhra esett, aki korábban már volt védelmi miniszter, diplomata és a hadsereg főparancsnoka is. Kuvaitban a mai napig működik a parlamentáris rendszer, habár az uralkodó 2006 óta többször feloszlatta a törvényhozást, és folyamatosan választásokat írt ki. 2012-ben több tüntetésre és kisebb belpolitikai válságokra került sor, de ügyes reformpolitikával megoldotta a problémákat. Ennek ellenére Kuvait még mindig az Öböl menti régió egyik legnyugatiasabb államának számít: Szabáh a 2012-es médiatörvénnyel létrehozta az arab világ legszabadabb sajtóját, megpróbálta csökkenteni az ország függőségét a kőolajtól és számos új munkahelyet teremtett, ezeket többnyire külföldiek – Európától egészen Indonéziáig – töltik be. Erőfeszítéseit a nemzetközi közösség is elismerte: 2014-ben az ENSZ kitüntette a szíriai és az iraki válságban nyújtott humanitárius segítségért, valamint Kolumbiától Dél-Koreáig számos ország adott neki valamilyen kitüntetést.

Hamad ibn Ísza Ah-Halífa: Bahrein

Már beiktatása előtt is aktívan politizált: Hamad herceg létrehozta a hadsereget, az Államtanács vezetője volt, szerepet játszott a szigetország 1971-ben elnyert függetlenségében is, majd később ő hozta létre az első tudományos központokat és egyetemeket. Amikor 1999-ben hatalomra került, nyugtalanság uralkodott az országban, de reformpolitikájának köszönhetően sikerült kiegyeznie az iszlamistákkal, a liberálisokkal és a marxistákkal. Kezdetben rendkívül népszerű volt az országában és a régióban egyaránt, a lakosság elsöprő többséggel fogadta el a Nemzeti Akcióchartát, melynek következtében Bahrein emirátusból királyság lett. Ugyanakkor a felsőházban, az ország vezetésében és a hivatalokban a lakosság alig negyedét kitevő szunnita közösség tagjai voltak csak jelen, miközben a többségi síitákat diszkriminálták. Emiatt 2011-ben Bahreint is elérte az „arab tavasz”, amit az Öböl menti Együttműködés Tanácsa (GCC) együttes erővel vert le, amikor a tagállamok katonai és rendőri erővel megszállták a kis szigetet. Habár azóta Halmán bevezetett pár reformot és politikai foglyokat engedett szabadon, még mindig nyugtalan a helyzet az országban és a mai napig törnek ki összecsapások az ellenzék és a kormányerők között.

Kalifa bin Szaid an-Nahjan: Abu Dhabi emírje, Egyesült Arab Emírségek

„Aki megteremtette a modern Emírségeket”. Az 1948-ben született Kalifa bin Szaid an-Nahjan 2004-ben vette át az uralkodói tisztséget elhunyt apjától, Zajid bin Szultan an-Nahjan sejktől. Szaid Abu-Dhabi emírje, az 1971 óta független Egyesült Arab Emírségek harmadik elnöke. Nyugat-barát reformerként tartják számon. Hatalmas népszerűségre tett szert, amikor kivezette az Egyesült Arab Emírségeket a 2009-es hitelpiaci válságból, ami majdnem fizetésképtelenné tette a monarchiát. Ugyanakkor felróják neki, hogy politikai pártok nem működhetnek az országban, és gyakoriak az ellenzékiek és az iszlamisták elleni politikai perek. Viszont Abu Dhabi rendkívül kiegyensúlyozott politikát folytat a térségben, a szélsőséges iszlamista csoportok elleni harc egyik fő zászlóvivője. Szaid igazi filantróp, 500 millió dollárt fektetett be különböző humanitárius missziókba. 2010 óta betegeskedik. A legutóbbi hírek szerint stroke-ot kapott és megműtötték, de azóta semmiféle konkrét információ nem látott napvilágot az egészségi állapotáról.

Mohammed bin Rásid am-Maktúm: Dubaj emírje, Egyesült Arab Emírségek

A dubaji emír „egy sivatagi kisvárosban nagyot mert álmodni”. Dubaj ugyanis korábban csak egy volt a régióbeli kikötővárosok közül. Igazából már az édesapja elindította azt a projektet, ami világvárossá tette, de ez az ő ideje alatt teljesedett ki, köszönhetően  rendkívüli pragmatizmusának és innovatív elképzeléseinek. Nagyra törő tervei és kreatív hozzáállása főszerepet játszottak abban, hogy 2020. május 1. és október 31. között Dubaj rendezi meg a világexpót. De az uralkodó számos más projektet is útnak indított, melyek talán már a közeljövőben meg is valósulnak. Ezek közt van az  „intelligens város”, amely egyebek mellett az első fedett utcás várossá tenné Dubajt, és drónokat, pilóta nélküli gépeket vetne be a posta küldemények kézbesítésére vagy a tüzek eloltására.

Tamim ibn Hamad ibn Halífa at-Táni: Katar

2013. június 25-én Hamad ibn Halífa katari emír az egészségi állapota miatt lemondott az uralkodói címről. Harmincas évei közepén járó fia vette át a hatalmat, így ő lett a trónra lépésekor a világ legfiatalabb uralkodója. Hamad katonai akadémiákon tanult, és őt nevezték ki az emírségi fegyveres erők főparancsnok-helyettesévé. Igazi sportrajongó: futballcsapatokat vásárol, ő szervezte a 15. Ázsiai Játékokat, tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak és vezetője a nemzeti olimpiai bizottságnak is. Nem kevés szerepe volt abban, hogy a 2014-es úszó-világbajnokság és a 2022-es futball-világbajnokság rendezési jogát Doha kapta meg. Rendkívül jól kapcsolatokat ápolt a Nyugattal és az olyan muszlim szervezetekkel is, mint a Muszlim Testvériség. Ugyanakkor pont ez váltotta ki a 2014-es katari-szaúdi viszályt, Rijád tetszését ugyanis egyáltalán nyerte el az a fajta támogatást, amit Doha nyújtott az iszlamista szervezeteknek. A konfliktus már Katar elszigetelődésével fenyegetett, de végül idén a GCC újra kinevezte a nagyköveteit a Perzsa-öböl menti országba, a tagállamok rendezték a vitájukat Dohával.

A képek forrása: Europress/AFP (A borítóképen még Abdullah a nemrég szaúdi király látható, mivel “közös kép” még nem készült a GCC vezetőiről).