Elhunyt Eduardo Galeano, a politika, a nők és a labdarúgás uruguayi szerelmese
Hetvennégy éves korában Montevideóban elhunyt a kortárs latin-amerikai irodalom meghatározó alakja, az uruguayi Eduardo Galeano, aki társadalom- és politikakritikai írásaival méltán foglalhatja el helyét a legkiválóbb spanyolajkú szerzők panteonjában. Az uruguayi író 2007-óta harcolt a tüdőrákkal.
Galeano pontosan hatvan évet töltött az írói- és újságírói pályán, hiszen már 14 éves korában politikai karikatúrákat jelentetett meg az uruguayi szocialista párt napilapjában. A forradalmi szeleket hozó hatvanas évek Latin-Amerikájában, az elkötelezett baloldali tollnok a Marcha szerkesztőségében Mario Benedettivel és Vargas Llosával dolgozik együtt. A turbulens hetvenes években Galeano a forradalmi fiatalság szócsövének, az Épocának az élére kerül. Ekkor jelent meg a Latin-Amerika Bibliájaként is emlegetett “Las venas abiertas de América Latin”, a magyarul Dely István fordításában, 1976-ban kiadott “Latin-Amerika nyitott erei”, amely egyszerre száműzetésbe és a világhírnév felé röpítette Galeanót.
Annak ellenére, hogy műről írója némileg eltúlzott önkritikával azt mondta, nem tudná ismét végigolvasni, azért a Latin-Amerika iránt érdeklődők számára mindenképpen ajánlott némi időt áldozni a 400 oldalas könyvre, amely nem kevés éleslátással és szenvedéllyel mutatja be a “másik Amerika” történelmét.
Galeano egyébként úgy tűnik, nem volt túl büszke a Venas abiertas-ra, egy 2014-es interjújában kerek-perec a “hagyományos baloldali próza” rendkívül nehézkes darabjának nevezte az írást, amit műkedvelő közgazdászként és politológusként nem a megfelelő tudományos háttérrel vetett papírra. Tény, hogy a Venas abiertas nem kifejezetten szakírás, azonban talán erőssége is éppen ebben rejlik: Galeano kellemes spanyolján közérthetően tárja elénk a “legyőzöttek” Latin-Amerikájának történetét.
“Jöttek. Nekik Bibliájuk volt, nekünk földünk. “Azt mondták: Hunyjátok be a szemeteket és higgyetek!” Mire kinyitottunk a szemünket, nekik volt földjük, nekünk meg Bibliánk”.
E könyvet adta ajándékba Hugo Chávez egykori venezuelai államfő Barack Obamának, az Amerikai Államok szervezetének 2009-es csúcstalálkozóján, amit követően a mű másodszor is bestseller lett az Államokban.
A hetvenes évek elején azonban, a meglehetősen rendszerellenes hangvételű Venas abiertas-tól nem voltak éppen elragadtatva az uruguayi katonai diktatúra kultúrpribékjei. 1973-ban Chilében, Argentínában és Uruguayban a könyv legalább olyan gyorsan került tiltólistákra, mint a régió katonai diktatúrái hatalomra, Galeanót pedig rövid börtönbüntetés után kiutasították Uruguayból. A nyolcéves száműzetés alatt született a “Memoria del fuego” trilógia, amelyben Galeano jó érzékkel házasítja a történelmi hűséget a legendákkal, a prózát a lírával, papíron rögzítve a rendkívül gazdag és hamisítatlanul latin-amerikai szájhagyományt.
Az uruguayi junta bukása után Galeano többek között Benedettivel megalapítja a Brecha politikai és kulturális hetilapot, és szintén Benedetti oldalán találjuk a katonai diktatúra büntetlenségét rögzítő törvény eltörlésén dolgozó Nemzeti Pro Referendum Bizottságban, amelynek egészen 2009-ig kellett harcolnia igazáért.
Munkássága során Eduardo Galeano több mint negyven művet publikált, írt személyes szenvedélyeiről, a labdarúgásról, politikáról és a nőkről, számtalan cikke és interjúja jelent meg, több monológját az interneten is megtalálhatjuk. Galeano irodalmi hagyatéka már csak azért is, szinte szó szerint tovább él, mert májusban jelenik majd meg az író “Mujeres” – azaz “Nők” című kiadványa. Sőt, sokan azt is tudni vélik, hogy Galeano egy második befejezett kézirata is íróasztalának fiókjában lapul, azonban ez utóbbi publikálásáról, ha minden igaz nem rendelkezett az író. (Fotó:AFP)