Tengertánc: kihívó kitűzője miatt menesztették a minisztert

A történet hátterében Bolívia nemzeti tragédiája, az ország tengeri kijáratának elvesztése áll. Az 1879-83-as Csendes-óceáni háborút követő 1904-es béketárgyalások nyomán ugyanis Bolívia lemondott az ország létfontosságú tengeri kijáratait biztosító Arica, Ilo, Antofagasta és Cobija kikötőiről. Némi történelmi igényességet mellőzve e területvesztést talán Magyarország trianoni traumájához lehetne hasonlítani, hiszen a tengeri kijárat elvesztését követűen, a balsors által igencsak megtépett Paraguay társaságában Bolívia egyike azon két latin-amerikai országnak amelyek nem rendelkeznek óceáni kikötővel.

Bár Evo Morales maga is több esetben szónokolt Chilében a bolíviai területi követelések jogosságáról – amely érvelés egyébként számos baloldali chilei szervezet támogatását is élvezi – sőt, a kormány március 23-át a bolíviai tenger napjának nyilvánította, mégis, Ledezma miniszter az államfő szerint most túl lőtt a célon.

Ledezma  egy bolíviai humanitárius segélycsomagot kísérve érkezett a chilei Copiapóba, ahol az ominózus mellényben feszítve adta át azt a 13 000 liter ivóvizet, amit kormánya adományozott a szomszédos ország károsultjainak. A mellény provokatív, “A tenger Bolíviáé” kitűzője némileg szúrta a chileiek szemét, így az eset hamarosan nagy port kavart a közösségi médiákon, végül pedig apró, de kellemetlen diplomáciai súrlódásokhoz vezetett a két ország között.

Az esetet követően Morales menten menesztette Ledezmát, helyére pedig a pártjáért a helyhatósági választásokon hősies, ám eleve vesztett csatát vívó Santa Cruz-i polgármester-jelöltet, Reymi Ferreirát ültette a védelmi tárca élére. A bolíviai kormány töredelmes bocsánatkérését követően a botrány elült, bár mindkét országban az aktuális ellenzék ilyen vagy olyan formában megpróbálta meglovagolni az esetet.

Chile és Bolívia a hágai Nemzetközi Bíróság elé vitte területi vitáját, és mindkét fél saját érdekei szerint magyarázza igazát. Az elemzők szerint Moralesnek egyébként talán már kifejezetten kellemetlenné is válhatott a bolíviai tenger kérdése, egyrészt, mivel reálisan viszonylag kevés esély van a szóban forgó tengeri kijárat visszaszerzésére, másrészt pedig azért, mert a pusztán formális diplomáciai kardcsörtetés igencsak megtépázta az ország fontos gazdasági és politikai partnerével, Chilével ápolt kapcsolatokat. Fontos szempont az is, hogy Bolívia vámmentesen használhatja Arica és Antofagasta kikötőit, amelyek működtetése nettó 100 millió dollárjába kerül a chilei államnak. Arról már nem is beszélve, hogy még ha Hága Bolíviának adna igazat, döntése akkor sem lenne kötelező érvényű a két országra nézve.

Az egymásnak homlokegyenest ellentmondó chilei és bolíviai verziókat talán a legjobban az alábbi videók mutatják be. A videóháborúban a chilei álláspontot képviselő rövid propaganda, a nemzetközi szerződések sérthetetlenségét, míg a bolíviai videó az 1904-es paktum jogtalanságát és a bolíviai követelések békés természetét feszegeti.

Bolívia nem mellékesen jó néhány latin-amerikai ország – köztük Uruguay – támogatását is élvezi, Mujica volt uruguayi államfő például az ország mélytengeri kikötőinek bolíviai használatáról írt alá szándéknyilatkozatot, annak idején pedig Hugo Chávez egykori venezuelai elnök is támogatásáról biztosította Bolíviát. Egykor még maga Jimmy Carter, az USA volt államfője is úgy nyilatkozott, hogy a térség számára előnyös volna, ha Bolívia visszakapná tengeri kijáratát.

A gyakorlatilag a brit korona által kirobbantott, Perut, Chilét és Bolíviát érintő Csendes-óceáni, vagy Guánó-háború öröksége – akárcsak otthon Trianon – leginkább már csak a közvélemény hergelésére alkalmas, a valós területi revízió minden bizonnyal nem a közeljövőben nem fog megvalósulni. (Fotó: AFP)