Több mint 2000, 15-29 év közötti fiatal megkérdezésével készült a Világbank tanulmánya. Eszerint minden harmadik fiatal állástalan. A legtöbbjük városi fiatal, és nem jár semmilyen iskolába vagy tanfolyamra. A tanulmány rámutat, hogy ezek a fiatalok tele vannak ötletekkel, ugyanakkor az elmúlt évtized gazdasági fejlődéséből nem részesültek. A jelentésben arról is írnak a Világbank szakértői, hogy azok a programok, amelyeket a fiatalok munkához jutásáért indítottak, nem működnek megfelelően. Mindössze a fiatalok 5 százaléka jut így munkához, azok, akik valamilyen felsőfokú képesítéssel, diplomával rendelkeznek. A tanulmány kitér arra is, hogy a munkanélküliség csökkentéséhez nem elegendő az állami elkötelezettség, abban a fiataloknak is aktívan részt kell venniük. Marokkó népessége több mint 30 millió, a fiatalok (15-35 év) aránya 30 százalék.
(Visited 1 times, 1 visits today)