Támadás egy ENSZ-konvoj ellen Szomáliában

Legkevesebb hatan meghaltak, amikor egy robbanóanyagokkal teli gépkocsi a levegőbe repült a szomáliai fővárosban.

A helyi biztonsági erők azt közölték, hogy a támadók egy ENSZ-konvojt akartak felrobbantani, nem messze a nemzetközi repülőtértől. Szemtanúk elmondták: a detonáció olyan nagy erejű volt, hogy szinte mindent elpusztított a közelben. Az ENSZ gépkocsioszlopát azonban nem érte találat. A hatóságok legalább hat halálos áldozatról számoltak be, és sok sérültről. Az AMISOM békefenntartók a támadás után lezárták a környéket, és megerősítették jelenlétüket a reptérnél, amely a legvédettebb objektumnak számít a fővárosban.

A Mogadishutól 25 kilométerre található Lafole településen is robbantottak a lázadok. A célpont ott az Afrikai Unió békefenntartó missziójának egyik járőröző egysége volt. Halálos áldozatokról és sérültekről nem érkeztek hírek.

A robbantásos merényletek elkövetőjeként az al Shabab jelentkezett.  A lázadó szervezet szóvivője azt mondta, hogy „külföldi zsoldosok” ellen lendültek támadásba, akik a központi kormány megbízásából érkeztek Szomáliába.

Szomáliában jelenleg 22 ezer fős Afrikai Uniós békefenntartó misszió működik, melynek az elsődleges feladata az, hogy megóvja a törékeny központi vezetést, és felszámolja az országban működő radikális iszlamista lázadó szervezeteket. Az ENSZ nem állomásoztat kéksisakosokat az országban, de munkatársai politikai tanácsokkal látják el az ENSZ által is elismert, illetve támogatott mogadishui vezetést.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez