A rendőrség arról tájékoztatott, hogy a Nairobiba tartó buszt Mandera városától ötven kilométerre, a szomáliai határhoz közel tartóztatták fel. A fegyveresek leterelték az utasokat, kiválogatták a nem muszlimokat – azokat, akik nem tudtak felolvasni a Koránból -, majd fejbelőtték őket. Huszonnyolcan haltak meg, köztük hét nő. Az áldozatok számáról szóló híreket a Vöröskereszt is megerősítette a Twitteren. A támadásban többen megsebesültek. Az első hírek szerint a buszt több mint száz fegyveres rohanta le. A járművön mintegy hatvanan voltak.
Az al-Shabaab azt állította: az akcióval azt bosszulták meg, hogy a kenyai biztonsági erők a héten négy mecsetet is megtámadtak Mombasában, az ország második legnagyobb városában. A négy mecsetet a hatóságok bezárták, azt állítva, hogy azok “iszlám szent háborút” hirdető radikális hitszónokok irányítása alá kerültek, s különböző támadások támaszpontjaként szolgáltak.
Az al-Shabaab több mint 130 támadást hajtott végre Kenyában azóta, hogy a nairobi kormány 2011 októberében az Afrikai Unió kötelékében csapatokat küldött Szomáliába. Bő egy éve az al-Shabaab hajtotta végre a kenyai fővárosban a Westgate üzletközpont elleni akciót, amelyben hatvanheten haltak meg. Az iszlamista szervezet vállalta magára a kenyai tengerparton idén elkövetett támadásokat is, amelyekben kilencvenen vesztették életüket.
Mandera környékén is fokozták tevékenységüket, a szomáliai határvidék ugyanis fontos hátországa a szervezetnek. A körzet parlamenti képviselője felrótta a kormánynak, hogy figyelmen kívül hagyja a megerősített katonai jelenlétre vonatkozó kérését.
Az al-Kaidával szövetséges al-Shabaab különösen kíméletlenül gyakorolja az iszlám törvénykezést, a saríát. Gyakoriak az általa végrehajtott nyilvános kivégzések és a végtaglevágások.