Gyanús volt a két kislánnyal utazó apa

Két kislányával együtt őrizetbe vettek Marokkóban egy Franciaországban élő férfit, aki azt tervezte, hogy Törökországon átutazva csatlakozik az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez.

A casablancai nemzetközi repülőtéren elfogott férfi marokkói állampolgár, de a két- és négyéves lányok franciák. A férfi francia felesége hazájában maradt, a társaságában volt viszont egy marokkói nő.

A marokkói hatóságok közölték, hogy a férfi összeköttetésben állt azzal a csoporttal is, amelyet augusztusban lepleztek le, mert az Iszlám Államba próbáltak fegyvereseket toborozni.
A két gyermek a vizsgálat végén várhatóan visszatérhet édesanyjához. Az őrizetbe vett felnőtteket minden bizonnyal bíróság elé állítják Marokkóban- jelentette az MTI.
Jelenleg a hivatalos becslések szerint több mint kétezer marokkói harcol a dzsihadisták soraiban Irakban és Szíriában. Az észak-afrikai ország hatóságai ugyanakkor az elmúlt hónapokban fokozták a terrorcsoportok leleplezését célzó tevékenységüket.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez