Szigorított Ebola-ellenőrzés az amerikai reptereken

Az Egyesült Államokban mától a New York-i Kennedy reptéren, a következő napokban pedig újabb reptereken szigorítják meg az ellenőrzést.

 Az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb adatai szerint meghaladta a négyezret az Ebola-járvány halálos áldozatainak száma. Nyugat-Afrikában eddig több mint nyolcezer Ebola-esetet regisztráltak, és már nem csupán az afrikai kontinensen, hanem az Egyesült Államokban és Európában, Spanyolországban is fertőzött meg behurcolt kórral másik embert egy-egy beteg. Egyre több európai országban vizsgálnak Ebola-gyanús betegeket. Az Európai Unió egészségügyi minisztererei a jövő héten rendkívüli tanácskozást tartanak Brüsszelben, hogy fokozott óvintézkedéseket fogadjanak el. A jövő csütörtökre összehívott találkozón a repülőtéri biztonsági eljárások megerősítéséről lesz szó. A brit kormány fokozott egészségügyi szűrést rendelt el az ország forgalmasabb határátkelőin, az Egyesült Államokban már meg is szigorították a reptéri ellenőrzést.

Mától a New York-i Kennedy reptéren, de a következő napokban Washingtonban, Chicagóban, Atlantában és megkezdik a Nyugat-Afrikából – az Ebola által leginkább sújtott Libériából, Guineából, Sierra Leonéból – érkező utasok szűrését. Ha a járvány máshol is felerősödik, más országokat is bevonnak majd ebbe a körbe.

Az amerikai reptereken elvileg már a második szűrőt léptetik életbe, mert az utasoknak a kiinduló állomásokon nyilatkozniuk kell, hogy nem léptek érintkezésbe ebolás beteggel. Arra, hogy a légi utasok vizsgálata önmagában nem elegendő, New York-ban mintegy kétszáz repülőgép takarító sztrájkkal hívta fel a figyelmet – ők ugyanis védőfelszerelés nélkül dolgoznak. Charles Schumer, New York-i demokrata párti szenátor azt sürgette: az amerikai teherkikötők alkalmazottjainak egészségi állapotát is ellenőrizzék. Libériáé ugyanis a világ második legnagyobb kereskedelmi flottája.
Az amerikai parti őrség is közölte, hogy megszigorítja az amerikai kikötőkbe érkező hajók vizsgálatát.

26 képviselő levélben sürgette Barack Obama elnököt, hogy tiltassa meg a beutazást az Ebola által leginkább sújtott országokból, és korlátozza az ottani vízumkiadást is. Az amerikai járványügyi hatóság ezzel szemben azzal érvel, hogy a közlekedést éppen az Ebola leküzdése érdekében nem szabad felfüggeszteni, a járványt a fészkében, Nyugat-Afrikában kell legyőzni, hogy ne terjedjen el Amerikában. A kór elleni harcot a helyszínen az amerikai haderő veszi fel. A 3900 katonából 300 már megkezdte az elkülönítő egészségügyi központok építését Libériában. A kongresszus pénteken jóváhagyta azt a Pentagon által igényelt 750 millió dollárt, amely fél éven át fedezi a művelet költségeit.

Az amerikaiak nyugtalanságának oka, hogy szerdán elhunyt a Dallasban kezelt, Ebola-fertőzött libériai állampolgár. Egy közvélemény-kutató intézet még a haláleset előtt azt közölte: az amerikaiak kétharmadát nem aggasztja az Ebola, a haláleset után azonban országszerte több ezren jelentkeztek a kórházakban az Ebolára is jellemző tünetekkel.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez