Sinisa Varga a kormányülés után nyilatkozott a sajtónak. Mint mondta, Horvátország együttműködik az Európai Unió összes olyan intézetével, amely a járvány terjedése ellen küzd. Hozzátette: kicsi a valószínűsége annak, hogy a járvány bejusson Horvátországba, mivel a népességmozgás kisebb, mint más európai országokban.
Ebolás megbetegedés észlelése esetén a zágrábi fertőző betegségek klinikáján, valamint a határátkelőkön is felkészült szakemberek gondoskodnak arról, hogy megtegyék a megfelelő járványügyi intézkedéseket és elejét vegyék a ragály terjedésének.
A zágrábi kórház fertőző osztályán hat, a fiumeiben (rijekaiban) pedig négy ágy áll rendelkezésre a betegek fogadására.