Szakértő: harminc éve nem volt példa hasonló járványra, mint a mostani Ebola

A nyolcvanas évek első fele, az akkori AIDS-járvány óta nem volt példa olyan pusztító kórra, mint a mostani, elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó Ebola – jelentette ki csütörtökön Thomas Frieden, az amerikai járványügyi hatóság (CDC) igazgatója.

 “Hosszú küzdelem lesz (…) Az AIDS volt az egyetlen ehhez hasonlítható járvány az utóbbi harminc évben, amióta az egészségügyben dolgozom” – mondta Frieden a Világbank által szervezett kerekasztal-beszélgetésen Washingtonban.

A konferenciára élő videokapcsolaton keresztül bejelentkező Ernest Bai Koroma Sierra Leone-i elnök hangsúlyozta, hogy a vírus feltartóztatását célzó intézkedések jelenleg lassabbak, mint a betegség terjedése. “Ezen változtatni kell” – szögezte le az államfő.
A Világbank rendezvényén résztvevő államok több segélyt ígértek az érintett nyugat-afrikai országoknak, miután azok képviselői kifejtették, hogy nincs elegendő pénzük, orvosuk és kórházi ágyuk a vírus feltartóztatásához. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közölte, hogy hússzor több segélyre van szükség a “könyörtelen kór” elleni küzdelemhez.

Az Egyesült Államok és az ENSZ emellett hangsúlyozta: garantálni fogják, hogy elszállítják a Nyugat-Afrikában tevékenykedő egészségügyi dolgozókat, ha megbetegszenek. Szakértők szerint így próbálják elérni, hogy legyen elég olyan orvos és ápoló, aki hajlandó kockáztatni az életét a járvány feltartóztatása érdekében.

Az amerikai hadsereg egyik parancsnoka eközben bejelentette, hogy egy MV-22-es Osprey billenőrotoros és egy C-130-as Hercules típusú szállító repülőgép érkezik csütörtökön Libériába. Az Egyesült Államok négyezer tagú katonai személyzetet telepít a térségbe, hogy összehangoltan vegyék fel a harcot a pusztító járvány ellen. Az amerikai egészségügyi kontingens központja Monroviában lesz, Libéria fővárosában.

Hivatalos adatok szerint október 5-ig 3865-en haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A WHO azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az áldozatok tényleges száma ennél jóval magasabb lehet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez