A libériai államfő leszögezte, hogy országa egyedül nem tudja legyőzni a térséget sújtó Ebola-járványt. “Reméljük, hogy az Egyesült Államok ezen döntése cselekvésre fogja sarkallni a nemzetközi közösség többi tagját is” – írta az elnök közleményében.
A közleményt ismertető libériai tájékoztatási miniszter pedig azt hangoztatta, hogy az Ebola “nemcsak Libéria vagy Nyugat-Afrika problémája”.
Barack Obama amerikai elnök kedden jelentette be, hogy Washington kiképez több ezer egészségügyi dolgozót az Ebolával fertőzöttek ellátására, és háromezer tagú katonai személyzetet telepít a térségbe, hogy összehangoltan és rendben vegyék fel a harcot a pusztító járvány ellen. Az amerikai egészségügyi kontingens központja Monroviában lesz, Libéria fővárosában. Emellett ellátó központokat is építenének a kór sújtotta területeken.
Ausztrália ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy újabb 6,4 millió dollárt különített el a járvány sújtotta országok megsegítésére. Az ENSZ becslései szerint a vírus megfékezéséhez nagyjából egymilliárd dollárra lenne szükség.
Hivatalos adatok szerint eddig legalább 2400-an haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A vírustól eddig közel ötezer ember lett beteg.
Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.