Újabb kémkedési per indul Murszi ellen

Kémkedés vádja miatt újabb per indul Egyiptomban a tavaly nyáron elmozdított Mohamed Murszi iszlamista exelnök ellen – jelentette szombaton az egyiptomi sajtó.

 Hisám Barakát főügyész szombaton megjelent közleménye szerint Murszi elnöksége idején kényes, a nemzetbiztonságot közvetlenül érintő dokumentumokat juttatott el Katarba a – katari tulajdonú – al-Dzsazíra pánarab hírtévén keresztül. Az ügyben kilenc további gyanúsítottat is perbe fognak.

A vádak szerint a szigorúan titkos iratok kényes adatokat tartalmaztak egyebek mellett a fegyveres erőkről, a titkosszolgálatról és a katonai hírszerzésről. A főügyész már augusztus 27-én úgy határozott, hogy vizsgálatot indít az ügyben. Ügyészségi nyomozók még aznap ki akarták kérdezni a tavaly július 3-i megbuktatása óta egyébként is rács mögött ülő Murszit, aki azonban nem volt hajlandó velük szóba állni.

Murszival szemben jelenleg több olyan eljárás is folyik – egyebek mellett kémkedésért, és emberölésre felbujtásért -, amelyek esetében akár halálbüntetést is kaphat.

Murszinak a jelenlegi államfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi által – akkor még hadsereg-főparancsnokként – levezényelt tavalyi elmozdítása óta válságban van Katar és Egyiptom kapcsolata. Előbbi a kairói eseményeket államcsínynek nevezte, és továbbra is támogatja a Murszi mögött álló, Egyiptomban időközben terrorcsoportnak nyilvánított és betiltott Muzulmán Testvériség iszlamista szervezetet.

Kairóban nemrég az al-Dzsazíra több újságíróját 7-től 10 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték terrorizmussal kapcsolatos vádakkal. A váratlanul súlyos ítéletek világszerte felháborodást váltottak ki, azok nemzetközi emberi jogi szervezetek és több nyugati kormányképviselő szerint politikai indíttatásból születtek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez