A blog második részének aktualitást ad, hogy Cecilia Malmström, az EU belügyi biztosa, Angelino Alfano olasz belügyminiszterrel folytatott találkozóját követően a múlt héten bejelentette, egy új Frontex (Európa külső határainak védelmét koordináló uniós szerv) műveletet indítanak, hogy segítsenek az olasz Mare Nostrum programnak a migrációs helyzet kezelésében a Földközi-tengeren.
A Földközi-tenger középső régiójában őrködünk az olasz szigetnél, Lampedusánál, amely Tunézia és Líbia között található. A Virginio Fasan a legnagyobb hajó a területen; felveszi a kisebb hajók által megmentett embereket és együtt szállítja ki őket a partra.
A hajó helikopterét rutinellenőrzésre kell vinni, és a pilóták meghívnak, hogy tartsak velük Lampedusába. A sziget még mindig Európa előőrse, de jelentősen nyugodtabb, mióta Olaszország elindította a Mare Nostrum (‘Mi Tengerünk’) akcióját 2013 októberében. A tengeren megmentett embereket most egyenesen Szicíliába vagy Olaszország szárazföldi részeire szállítják.
Sürgős üzenet érkezik: más hajók bajba jutott embereken segítenek, és a Fasan is a lehető leggyorsabban feléjük tart. A helikopternek vissza kell térnie a fedélzetre, mielőtt még túl messzire jutna a hajó.
A hajón bonyolult a helyzet. A partiőrség néhány száz méterre onnan körülbelül 500 embert vett fel. Két embernek is sürgős orvosi segítség kell, ezért a Fasan orvosi személyzete gyorsan elindul a helikopterrel. Az egyik sérült feltételezhetően gerincsérült, de túléli.
Eközben egy kereskedőhajó megmentett 727 embert. Mielőtt összegyűjtenénk őket, SOS jelzést észlelünk egy másik hajótól, ami tőlünk 25 tengeri mérföldre lehet. Azonnal meg kell találnunk. Egy órán belül érjük el a területet, de a csónakot nem leljük.
Sötétedik, a hold még nincs fenn. A Fasan folytatja az őrjáratot, a legénység a tengert pásztázza. Próbálok pozitív maradni: talán rosszul határozták meg a helyzetüket, talán egy másik hajó megmentette őket. Talán.
Mezítláb és vacogva
Éjfél körül a kapitány úgy dönt, hogy visszatérünk: még fel kell vennünk 727 embert a másik hajóról. Két gumicsónak segítségével tucatonként érkeznek a menekültek a Fasan-ra. Először a családokat segítik át.
Néhányan mezítláb érkeznek, sok gyerek vacog. Az emberek nem beszélnek sokat, és ideges az arcuk. A hajótat „vörös zóna”, csak hivatalos emberek mehetnek oda védőmaszkban és védőfelszerelésben. A fedélzet fokozatosan megtelik egymás mellett ülő és fekvő férfiakkal.
Felállítanak két hangárt: egyet a családoknak, egyet a kórháznak. Pár ember megsérült, de szerencsére most nincsenek áldozatok és nincs szükség intenzív ellátásra sem.
Egész éjjel folytatódik az emberek átszállítása. A személyzet néhány tagja felteszi ugyanazt a költői kérdést: vajon milyen nyomorból menekülnek ezek az emberek, hogy ilyen veszélyes utat vállalnak?
A következő reggel még 277 embert veszünk fel három másik hajóról. Ebédre a fedélzet megtelt 1004 emberrel Szíriából, Szomáliából, Gambiából, Bangladesből és más országokból. Mindenki kap vizet, élelmet, és egy szintetikus takarót, ami alumínium fóliának néz ki. Áll a sor a WC-hez. A gyerekek játszanak.
Amikor megpillantjuk Lampedusát a horizonton, a személyzet egyik tagja megjegyzi, hogy pontosan itt fulladt meg 366 – többségében eritreai, szomáliai – menekült, közöttük sok gyermek 2013. október 3-án. Sok holttest még mindig az elsüllyedt hajóban van a tenger fenekén, többek között egy ölelkező férfi és nő.
„Meg fogok halni, meg fogok halni”
Beszélgetek néhány megmentett emberrel. A 30 éves Mohammed (Damaszkuszból) azt mondja, azért hagyta el Szíriát, hogy ne kelljen bevonulnia a hadseregbe. A hajója a líbiai Zuarából indult: „Éjszaka vittek el minket a nagyobb fahajóhoz. Azt mondták 300-an vagyunk rajta, de igazából 650-en voltunk.”
„Nem volt se iránytűnk, se GPS-ünk, se telefonunk, csak arra vártunk, hogy egy nagy hajó megmentsen minket. Néha úgy éreztem: meg fogok halni. Olaszország ezrek életét segít megmenteni Szíriából és más országokból. Talán egy másik ország Európából segít Olaszországnak is.”
A 40 éves Wassim építőmérnök Aleppóból: „Kétszázan vagyunk Szíriából, körülbelül a fele nő és gyermek. Az országomban nem lehet élni, nincs jövője. Algériába utaztunk, majd később Líbiába a sivatagon át. Tíz órán át utaztunk a tengeren. Svédországba vagy Norvégiába szeretnék menni a gyerekeim miatt. A feleségem és a három fiam még Algériában van.”
Egy csoport beszélgető, nevető, tradicionális, színes ruhát viselő szomáliai nő felkelti az érdeklődésemet. Megmutatják a sebeiket, hol ütötték őket a líbiai rendőrök.
Egy alig 16 éves, fiatal srác Gambiából elmondja, hogy haza akart menekülni a líbiai erőszak elől, de az utak le voltak zárva: „Ezért jövünk ide. Mikor tegnap megláttam a hajót, nagyon boldog voltam, mintha az anyámat vagy az apámat láttam volna meg. Meg akarom köszönni az összes olasznak.”
Sokan hálásak az olasz haditengerészetnek, hogy emberek életét menti meg a tengeren. Tudják, hogy ha a Mare Nostrum akció befejeződik, és más felkutatási és mentési akció nem kezdődik el, sokkal kevesebben fognak Európába eljutni. És nem azért, mert kevesebben fogják megkockáztatni az utat, hanem mert sokkal többen fognak vízbe fulladni.
Ahogy beesteledik, az emberek több takarót, vizet és élelmet kérnek. A személyzet megpróbál mindent megtenni, de ennyi ember ellátása egy ilyen zárt területen komoly kihívás.
Európa kudarca az emberek megvédésében
Péntek reggel meglátjuk Caprit és a Nápolyi-öblöt a horizonton – gyönyörű táj, amely évszázadok óta csábítják a turistákat. Most azonban olyan látogatók pillantják meg, akik egy hosszú és drámai utazás után azért érkeznek Nápolyba, hogy Európa védelmét kérjék.
Ahogy a 848 férfi, 102 nő és 54 gyerek elhagyja a hajót, a rendőrség, az olasz Vöröskereszt és mások már a mólón várják őket egy nagy sátorral. A szűrési és azonosítási procedúrák órákat vesznek igénybe, majd a buszok a menedékhelyekre szállítják az embereket.
Mohammed és Wassim valószínűleg csak addig maradnak, amíg megszervezik az útjukat Észak-Európába. Lehet, hogy a szomáliai asszonyok is ugyanezt teszik. A gambiai gyerekek valószínűleg Olaszországban maradnak, ahol a fogadókörülmények gyakran rosszak, és komoly kockázata van annak, hogy a munkaerő- kizsákmányolóknak is áldozatává válnak.
Én is elhagyom a hajót, és intek két csapattagnak a fedélzeten. Pár órájuk van kitakarítani és felfrissülni két majdnem teljesen alvás nélkül töltött éjszaka után. A szakácsok pizzát sütnek, mielőtt újból kihajóznának, hogy olyan embereket kutassanak fel, akik az őket megillető védelemért menekülnek életveszélyes útvonalakon. Újból kihajóznak, hogy sebtapaszt tegyenek egy tenger méretű és mélységű sebre, ami alól tisztán látszik Európa tehetetlensége, hogy azokat a humanitárius értékeket valójában képviselje, amelyekre olyan büszke.
Matteo beszámolójának első része: http://www.amnesty.hu/news/388/az-olasz-tengereszettel-jarorozve-a-tengeren-bajba-jutott-menekultek-nyomaban.
A petíciónk aláírásával bárki felszólíthatja az EU-t, hogy mentse meg a menekültek és migránsok életét Európa határainál: bit.ly/soseuropa