A WHO idén nem először hirdetett nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet, korábban a polió, a gyermekbénulás járvány miatt volt erre szükség. Ez arról szól, hogy ha az érintett országok, mint például most az ebola esetében néhány afrikai ország, nem tudják megfelelően kezelni a járványügyi helyzetet, akkor nemzetközi, összefogott segítségre van szükség. Ezért hozták meg ezt a döntést, hisz bár ebola járványok már 30 éve vannak, csak mindig lokalizáltan, kis közösségekben, ilyen nagy földrajzi kiterjedéssel és eseti számmal még soha nem fordult elő. Ezekben az országokban mind az egészségügyi erőforráshiány, mind a megfelelő infekciókontroll hiánya, a megfelelő tájékoztatás és a járványügyi helyzet kezelése nem volt megoldható. Ezért volt szükség nemcsak a WHO, de más nemzetközi szervezetek és tagállamok segítségére, valamint arra, hogy felhívják a többi tagállam figyelmét is arra, hogy fokozott figyelemmel kövessék ezt a járványt – számolt be a WHO intézkedéséről Dr. Pusztai, aki hozzátette: ezt az intézkedést 3 hónap múlva fogja felülvizsgálni a Világszervezet.
Az ebola nem olyan mint mondjuk egy influenza, hiszen ez virulens kórokozó, ami csak akkor fertőz, amikor már tüneteket mutat a beteg és a testváladékával közvetlen kontaktusba kerül egy ember. Ezért is nagyon kicsi az esélye annak, hogy ezt a repülőn bárki is elkaphassa, ezért sem javasolt a WHO semmilyen utazás korlatozást.
A Pécsi Tudományegyetem “vírusvadásza” szintén nem tartja valószínűnek, hogy megfelelő intézkedések mellett Európát is ebola járvány fenyegetné.
Egy ilyen betegséget persze mindenhol komolyan kell venni, a lényeges különbség az, hogy Afrikában adottak a feltételek a terjedésére. Az elsődleges kérdés, hogy hogyan került az emberekbe? Ezek a vérzéses lázak ugyanis általában állati vírusok, amelyek emberre adaptálódnak. Az ebolánál a terjesztő állatok köztudottan lehetnek részben majmok, illetve denevérek. Ha elmegy az ember egy afrikai piacra, ott láthatja, hogy füstölt denevéreket árulnak, amit aztán jóízűen esznek. Így kerülhet az emberekbe az ebola, ami aztán már emberről emberre terjed – tudtuk meg Dr. Ternák Gábor professzortól.
{youtube}4KlNmzYsPhI{/youtube}
Ahhoz azonban, hogy olyan nagy területen elterjedjen, mint most Afrikában, olyan feltételek kellenek, mint amilyen ott van. Gondolok itt arra, hogy Afrikában a betegeket nem lehet elkülöníteni, mivel más a lakosság hozzáállása az ebolához, nem félnek a betegségektől, sőt a hallottaikat is csókolgatják, és gyakran megesik, hogy egy egész kórházi személyzet kihal a nem megfelelő kezelési eljárások miatt. Érdekessége azonban ennek a betegségnek, hogy például repülőn nem lehet elkapni, mivel szoros testi kapcsolat kell hozzá. Éppen ezért gyakorlatilag nulla az esélye annak, hogy ezt Európába behozzák, de ha mégis megesne, a beteget azonnal elkülönítenék, így nem terjedne el, mint Afrikában – zárta a fertőző betegségek kutatásával, gyógyításával foglalkozó professzor, aki hangsúlyozta azt is, hogy az eddigi ebola gyanús európaiak közül szinte mindről kiderült: nem ebolával, hanem maláriával fertőződtek meg.