“Egy ilyen szélsőséges és véres csoport, (mint az Iszlám Állam) veszélyt jelent az iszlámra és a muszlimokra, besározza a vallás tekintélyét, vért ont és romlottságot terjeszt” – mondta a főmufti.
Sauki Ibráhím Allám hangsúlyozta, hogy nyilatkozatában a szunnita iszlám legnagyobb teológiai tekintélyének számító intézmény, a kairói al-Azhar egyetem álláspontját ismertette.
A befolyásos hitszónok arra is felhívta a figyelmet, hogy a szunnita fegyveres csoport cselekményei a muzulmán vallás ellenfeleinek a malmára hajtják a vizet.
“(Az Iszlám Állam tettei) lehetőséget teremtenek azok számára, akik ártani akarnak nekünk, el akarnak pusztítani minket, és be akarnak avatkozni a belügyeinkbe a terrorizmus elleni küzdelem ürügyén” – fogalmazott a szunnita vallási vezető.
Nem sokkal Sauki Ibráhím Allám nyilatkozatát megelőzően Ferenc pápa arra szólította fel a muszlim világ vallási vezetőit, hogy “foglaljanak állást egyértelműen és bátran” az Irakban történtekről, és ítéljék el az Iszlám Állam “elmondhatatlan bűncselekményeit”.
Az al-Kaida iraki sejtjeként létrejött – de jelenleg már a nemzetközi terrorszervezet által is túl radikálisnak bélyegzett – Iszlám Állam fegyveresei június óta jelentős területeket foglaltak el Irak északi és nyugati részén. Itt, illetve a szíriai polgárháború alatt a szervezet által elfoglalt kelet-szíriai területeken egy, a saría (iszlám vallási jog) radikális értelmezésén alapuló “kalifátust” kiáltottak ki.
A szervezet az általa elfoglalt területekről elüldözte a türkmén és a jazidi kisebbség – egy kurd népcsoport – tagjait, akik a környékbeli hegyekben rekedtek víz és élelem nélkül. A szélsőségesek elfoglalták Irak legnagyobb keresztény települését, Karakost is. A keresztényeket és más vallási kisebbségek tagjait az IÁ harcosai üldözik, sokukat kegyetlen módon kivégezték.