A legutóbbi összecsapások azután alakultak ki, hogy Liwa településen helyiek megöltek két muszlim motorost. Ezt követően a Séléka muzulmán szervezet fegyveresei támadást indítottak Liwa és a szomszédos Bambari város ellen, gránátokat vetettek be és több mint száz házat felégettek.
Az erőszakban az utóbbi napokban legalább huszonegy ember vesztette életét szemtanúk szerint. A fegyveresek túszokat is ejtettek, akik közül kettőt nyilvánosan kivégeztek Bambari bírósága előtt. A bíróság épületét a Séléka helyi központjaként használja.
Az ország ideiglenes elnöke, Catherine Samba-Panza szerdán bejelentette, hivatalosan is kérte a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságtól (ICC), hogy az indítson nyomozást a Közép-afrikai Köztársaság területén elkövetett, a testület joghatósága alá tartozó bűncselekményekkel kapcsolatban. Ezek közé a háborús bűncselekmények, az emberiesség elleni bűncselekmények és a népirtás tartozik.
Az ICC már februárban kezdeményezte a vizsgálódást, miután felmerült, hogy a muszlimok és keresztények közti erőszak már-már népirtáshoz hasonlatos.
A világ egyik legszegényebb országában azután kezdődött fegyveres konfliktus a muzulmánok és a keresztények között, hogy tavaly márciusban a muszlim lázadók megdöntötték a keresztény Francois Bozizé elnök hatalmát. Az egykori francia gyarmaton ezután véres összetűzések törtek ki a Séléka és az ellenük fellázadt keresztények között. A konfliktusban óvatos számítások szerint is több mint kétezren vesztették életüket, és közel 700 ezren hagyták el otthonukat.
Az országban jelenleg ötezer afrikai és kétezer francia békefenntartó tartózkodik. Az ENSZ Biztonsági Tanács áprilisban jóváhagyta egy 12 ezer fős kéksisakos kontingens felállítását.